Bár a balliberális média mindent megtesz, hogy szélsőjobboldali neonácinak állítsa be Robert Fico szlovák kormányfő merénylőjét, addig...
Nemrégiben egy párizsi egyetemen is távoktatást kellett bevezetni a palesztinpárti tüntetések miatt, miután a tiltakozók blokád alá...
Magyar Péter alig több mint egy hónapja indult politikai ámokfutását a kezdetektől fogva segítik a Soros-hálózat sajtótermékei és...
Azok tüntetnek most a “gyermekvédelemért”, akik nem voltak hajlandóak megszavazni a gyermekvédelmi törvényt, azok, akik a kiskorúak...
Alaposan előkészített, részletes büdzsével megtervezett akciókhoz adományozhatták a milliárdos összegeket az Action for Democracy óriásdonorai, minderről nem...
Azt se tudja, fiú-e vagy lány – ennél a magyar szólásnál jobban semmi sem fejezi ki a...
Van egy városi legenda, ami szerint a KGB egykori mesterterve volt, hogy megszállják az amerikai egyetemi köröket,...
Érdekes dolog, hogy éppen azok ágálnak a leginkább a szuverenitásvédelmi törvény ellen, akik szerint semmi nem fenyegeti...
A látszatra sem adva bontják le a lengyel alkotmányos rendet Tusk kormányán keresztül a Soros-hálózatok. Az ellenzéki...
Szinte száz százalék, hogy a szerb elnök által említett külföldi befolyásolás mögött a vizsgálatok során ott találják...
Európai parlamenti (EP-) képviselők egy a Soros-hálózathoz tartozó csoportja azon dolgozik, hogy a Magyarországnak járó 22 milliárd...
A Bajnai-kormány után Karácsony Gergely mellett is megtalálta a helyét Tordai Csaba, ez nem meglepő, tekintve a...
Felröppent a hír, miszerint Soros György Nyílt Társadalom Alapítványai elhagyják az Európai Uniót. Mielőtt azonban elkönyvelnénk, hogy...
Az elmúlt években kis túlzással egy fejlődő ország költségvetését verték bele a külföldi hálózatok a magyarországi balos...
Ukrán “civil szervezetek” közleményben szólították fel, az Európai Bizottságot a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított eljárás sürgetésére....
Bohár Dániel legújabb videójában mutatta be, hogy kik is állnak a debreceni akkumlátorgyár elleni hiszti mögött. A...
Egyszer, amikor a CIA számára kellemetlenné vált, hogy az amerikai adófizetők pénzét nyíltan tolják bele független államok...
Egyre több európai szervben jelennek meg Soros György emberei, így nyíltan dolgoznak a milliárdos hálózatának az Európa...
Meglehetősen érdekes fordulatot vett az ukrajnai háború kérdésében az Amnesty International. A Soros-szervezet ugyanis a konfliktus kezdete...
Soros György néhány napja még a civilizációnkat féltő írást tett közzé az orosz–ukrán háború kapcsán, ám az...
Beszédes fotót tett közzé a Twitteren Alexander Soros, vagyis a Soros-birodalom örököse. A hálózatot nyilván működtetni kell...
Az EBESZ választási megfigyelői missziójának időközi jelentése részben baloldali, részben homályban hagyott forrásokra alapozva megalapozatlan állításokat fogalmaz...
Józsefvárost nem csupán a hajléktalanok és a drogosok lepték el Pikó Andrásék hatalomhoz jutását követően, de az...
Deutsch Tamás levélben fordult az európai parlamenti képviselőkhöz azt követően, hogy a Magyar Nemzet cikksorozatot készített abból...
Sorban buknak le a Soros-ügynökök a Magyar Nemzet birtokába került belső anyagok miatt. A videókban szereplő “civilek”...
A brüsszeli kettős mércét leleplező dokumentumok érkeztek a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez múlt héten. A felvételeken Dalibor Roháč,...
Újabb leleplező anyagot hozott nyilvánosságra a Magyar Nemzet a Soros-hálózatokról szóló leleplező cikksorozatában, amelyből kiderült, hogy a...
A balliberális média vagy félremagyarázza, vagy megpróbálja elhallgatni a Magyar Nemzet Soros embereiről szóló, február 2-án indult...
Tagadja az Amnesty International a 24.hu korábbi újságírójának állításait, miszerint előfordult, hogy függő helyzetbe hoztak, manipuláltak, vagy...
A Magyar Nemzethez ismeretlen e-mail-címről eljuttatott terjedelmes dokumentumhalmaz újabb részleteit hozta nyilvánosságra a lap. A kiszivárgott anyagban a...
Működik a „nemlétező” hálózat: egyértelmű, hogy a Soros Györgyhöz köthető körök befolyásolni akarják az idén esedékes országgyűlési...
A bevándorláspárti európai baloldal és a Soros-hálózat is beszáll a magyar választási kampányba – jelentette ki Hidvéghi...
A világ egyik legismertebb televíziós személyisége augusztusban már járt Magyarországon és interjúzott Orbán Viktorral is. A Fox...
A Tűzfalcsoport számolt be a The Good Lobby nevű sorosista NGO honlapjáról, ahol rendszeresen publikálnak cikkeket, amelyekben...
A Soros-hálózatok által indított lehallgatási botrányra a teljes ellenzék és a liberális média azonnal ráharapott, azonban úgy...
Az Egyesült Államokban létezik egy olyan törvény (Title 42, vagyis negyvenkettes cikkely), amelynek értelmében kitoloncolhatják azokat a...
Kovács Zoltán a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt a gyermekvédelmi törvényről és a hazánkat annak...
A Pesti TV Politikai Hobbista nevű műsorának hétfő esti adásában az erőszakosan terjesztett LMBTQ- propaganda mellett az...
Magyarországon egyre intenzívebb kampányt folytatnak az LMBTQ-szervezetek, amelyek nyíltan és erőszakosan terjesztik a homoszexuális propagandát már a...
Szlovákiában Soros György pénze befolyásolta és befolyásolja az események alakulását – jelentette ki pozsonyi sajtótájékoztatóján Robert Fico...
Soros lapjai szinte az első perctől a kínai és az orosz, tehát a keleti vakcinák ellen hergelték...
Budapest Főváros Kormányhivatala nemrégiben megállapította, hogy a Meseország mindenkié című kötet értékesítésével a Labrisz Leszbikus Egyesület tisztességtelen...
Orbán Viktor reagált Soros György legutóbbi írására, amelyben Soros nagyon erősen kritizálta Merkel német kancellárt, hogy az...
Brüsszel megbosszulta Orbán Viktor vétóját, Szájer Józsefet profi titkosszolgálati akcióval buktatták meg, és teljesen egyértelmű, hogy a...
Soros György most is politikai befolyást akar vásárolni – hangsúlyozta a Médianéző Központ igazgatója az M1 aktuális...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS