Pesti Srácok

Elhallgatja, vagy lejáratásnak próbálja beállítani a Soros emberével készült interjút a baloldal

Elhallgatja, vagy lejáratásnak próbálja beállítani a Soros emberével készült interjút a baloldal

A balliberális média vagy félremagyarázza, vagy megpróbálja elhallgatni a Magyar Nemzet Soros embereiről szóló, február 2-án indult cikksorozatát, amelyben azt leplezték le, hogy Brüsszelben kettős mércét alkalmaznak hazánk és Lengyelország ellen. Az írásokból kiderül az is, hogy ha baloldali lenne a miniszterelnök, máshogy állna hazánkhoz a balliberális újságírók által uralt média, illetve az Európai Unió.

A Magyar Nemzet egy ismeretlen e-mail-címről érkezett, többórányi Skype-interjú bemutatásával idézte Andrej Noskót, a Soros György által finanszírozott Open Society Foundations egyik egykori igazgatóját, Kálmán Mátyást, a 24.hu és az Index korábbi munkatársát, illetve Dalibor Roháčot, egy amerikai kutatóintézet munkatársát. Nosko gyakorlatilag elismerte, hogy Magyarország és Lengyelország ellen igaztalan, elfogult kampány zajlik az unióban. Mivel szerinte nincsenek megfelelően felkészült és a magyar nyelvet beszélő külföldi újságírók, ezért mindig csak másodlagos forrásokból tájékozódnak, amelyek eleve torzítanak. Szerinte „a szlovák Robert Fico és a román Victor Ponta voltak azok a szocialisták, akik a leghangosabban kritizálták Orbán Viktort, de amikor a sajátjaikat lehetett volna okkal bírálni, akkor néma csöndben maradtak”.

Kálmán Mátyás arról beszélt, hogy a baloldali újságírók munkájuk során alapos instrukciókat kapnak arról, hogy kikkel beszélhetnek. Kitért rá, miként függnek a különböző NGO-któl (nem kormányzati szervezetektől), amelyek manipulálják vagy akár megvesztegetik a Magyarországról tudósítókat, akik sok esetben erősen torzítva írják meg a hazánkban történő eseményeket. Szerinte az NGO-k függő helyzetbe hozzák az újságírókat azzal, hogy meghívják őket Brüsszelbe és Strasbourgba, majd utasítják őket, hogy hova menjenek és kivel beszéljenek.

  • A Politico című lap február 4-i, Bayer Lili által jegyzett cikke említi először a cikksorozatot, úgy fogalmazva, hogy déja vu érzésük van, mert a 2018-as országgyűlési választások előtt egy részben volt izraeli titkosszolgálati alkalmazottakból álló izraeli cég emberei több magyarországi, illetve magyar kötődésű, a kormány által rendre „Soros-ügynöknek” bélyegzett civil szervezet munkatársait próbálták lejáratni.
  • A Nosko által elmondottakról szóló újabb, február 6-án megjelent cikket röviden idézte az Index és az Infostart.
  • Ugyanezen a napon foglalkozott először a témával a Soros György által támogatott Átlátszó.hu, amely ugyan érdemben nem szemlézte az írások tartalmát, ám arról részletesen írt, hogy szerintük a Magyar Nemzet birtokába jutott interjúk gyanús körülmények között, titkosszolgálati módszerekkel készülhettek, az elhangzott mondatokat pedig kiragadták az eredeti szövegösszefüggésükből. Szerintük a történet hátterében feltűnik egy állítólagos közel-keleti milliárdos, aki társaival együtt megtévesztő álláshirdetések feladása révén került kapcsolatba több magyarországi szakemberrel, akinek nyilatkozatát felhasználva segíthetik a Fidesz választási kampányát. Az Átlátszó.hu cikkének szerzője, Horn Gabriella nyilatkozott is február 8-án a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. A Soros által támogatott lap február 9-én további cikket szentelt a témának, miszerint a titkosszolgálati módszerrel készített beszélgetések „újabb áldozataira” bukkantak, akik „nevük elhallgatását kérték”.
  • A Telexen február 9-én foglalkoztak az üggyel, aznap reggel jelent meg a Valakik jól felépített kamutörténettel húztak ki meredek mondatokat civilekből, majd a kormánymédiánál landolt az anyag című cikkük, amely egy az egyben az Átlátszó narratíváját vette át.
  • A Népszava online felületén szintén ugyanezen a napon, február 9-én este publikálták az Összevágott, kamuvideós „leleplezéssel” próbálta lejáratni a kormánykritikus civileket a Magyar Nemzet című cikket, idézve az Átlátszón korábban megjelenteket. A témával kapcsolatban azóta újabb írást nem közöltek, a leleplező felvételek szerintük gyanús készítési körülményein túl a Soros emberei által elmondottak tartalmával nem foglalkoztak, azokat érdemben nem cáfolták.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?