szabó pál
Durva törvénysértést követett el a Gyurcsány miniszterét fölmentő, politizáló bíró
Több jogszabály is szigorúan tiltja, hogy a bírók politikai tevékenységet folytassanak. Ám sajnálatos módon ez némelyiküket nem igazán érdekli. Így fordulhatott elő, hogy néhány napja Gyurcsány egyik exminiszterét a korrupciós vádak alól fölmentő bírónő ítélethirdetés közben gyakorlatilag politizálni kezdett. A portálunknak nyilatkozó Völgyesi Miklós nyugalmazott bíró szerint durva szabályszegés történt, amit soron kívül ki kellene vizsgálni. Hogy lesz-e következménye az esetnek, nem tudni, mivel a bírónőt foglalkoztató Fővárosi Törvényszék egyelőre nem reagált megkeresésünkre.Tényleg veszélyben a jogállam – a jogot és az igazságot megcsúfoló „komcsi bírók” miatt
Gyurcsány újabb exminiszterét mentette föl csütörtökön a bíróság a korrupciós vádak alól. Ha úgy vesszük, igaza van Brüsszelnek és mind az 547 hazai „demokratikus” ellenzéki formációnak, amiért évek óta a magyar jogállamiságért aggódnak. Valóban romokban a jogállamiság ott, ahol az államkasszának tízmilliárdos károkat okozó, az országot a tönk szélére juttató ballib politikusbűnözők nincsenek börtönben. Amit egyes bírók „független igazságszolgáltatás” címszó alatt művelnek, az bűnpártolás, illetőleg nemzetbiztonsági kockázat. Nem érzékenyítő tréningek, hanem tisztességre nevelés kéne ezeknek.Vállaltan politikai ítélet: Gyurcsány újabb volt miniszterét mentették fel
Első fokú ítélethirdetéssel folytatódott a Postapalota-ügy a Fővárosi Törvényszéken, ahol természetesen a Gyurcsány-korszakban megvalósult, gyanús ingatlanügy minden vádlottját felmentette a bíróság. A vád szerint a hat vádlott – köztük Szabó Pál akkori posta-vezér, Gyurcsány későbbi közlekedési és távközlési minisztere – közreműködése révén csaknem tízmilliárd forintos vagyoni hátrány érte a Magyar Posta Zrt.-t, amiért az impozáns épületért kapott pénzből nem új székházat épített, hanem inkább előnytelen bérleti konstrukciót választott.Vádbeszéddel folytatódik Gyurcsány egykori miniszterének pere
Véghajrához ért Szabó Pálnak, a Gyurcsány-kormány volt közlekedési miniszterének és bűntársainak pere a Fővárosi Törvényszéken, holnap ugyanis már az ügyészi vádbeszéddel folytatódik az ügy. Szabó Pál és társai tízmilliárdos vagyoni hátrányt okozhattak a Postapalota elkótyavetyélésével.Tíz év börtönt kaphat Gyurcsány volt minisztere a tízmilliárdos kárt okozó postapalota-mutyiért
A vád szerint csaknem tízmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhatott Szabó Pál, a Gyurcsány-kormány volt közlekedési minisztere és öt másik vádlott azzal, hogy dilettáns módon elkótyavetyélték a Krisztina körúti postapalotát, és méregdrágán új irodaházat béreltek. A hűtlen kezelés miatti büntetőperben hamarosan elsőfokú ítélet születik – tudta meg a PestiSrácok.hu.Ajánljuk még