szenátus
GEOrgPOLITIKA – Nemzetközi nemi erőszak napot hirdet mára a TikTok
A TikTok egyre több veszélyt rejt a fiatalok számára. Az egyre őrültebb kihívások már számos tinédzser életét követelték. A nemrégiben orosz rulettet játszó 15 éves magyar fiú is nagy valószínűséggel egy ilyen „TikTok challenge” áldozata lett. Az eheti őrület az, hogy ma van a „nemzetközi nemi erőszak nap” és ilyenkor büntetlenül lehet szexuális bűncselekményeket elkövetni. Jogosan uralkodott el félelem a német iskolák igazgatói és tanárai körében, hogy ezt a „kihívást” sok tini ki fogja próbálni. Katharina Günther-Wünsch (CDU) Berlin oktatásügyi szenátora levélben figyelmeztette a veszélyről a német főváros iskoláit.A Zeneakadémia szenátusa a függetlenségét félti, miközben az intézményen belül simán szembe megy a közösségi akarattal
A mondás is úgy tartja: vádold azzal az ellenfeled, amit te teszel. A Zeneakadémián pont ez történik, ugyanis a szenátus és a rektor is kiakadt azon, hogy az új intézményvezető személyéről Csák János kulturális és innovációs miniszter szeretne dönteni, ezért a szenátust arra kérte, hogy fogadja be az összes pályázatot és rangsorolják azokat, majd a felterjesztés után a miniszter választ közülük. Szerintük viszont ez a Zeneakadémia belső demokráciáját csorbítja, miközben kiderült, hogy ők azok, akik antidemokratikusak, hiszen annak idején hiába szavazott meg a többség kétharmad–egyharmad arányban egy másik személyt a népzenei tanszék élére, a vesztest tették meg vezetőnek.Trump: cenzúrázzák a konzervatív hangokat a Twitter és más közösségi platformok
Az amerikai szenátus lehengerlő többséggel elfogadta az éves védelmi költségvetést pénteken, dacára annak, hogy Donald Trump amerikai elnök vétóval fenyegetett. A 740 milliárd dolláros büdzsét (216 ezer milliárd forint) 84 szenátor szavazta meg 13 ellenében, ami jóval több az elnöki vétó felülbírálásához szükséges kétharmados többségnél.Az amerikai szenátus megszavazta a TikTok tilalmát a kormányzati munkatársak telefonjain és számítógépein
Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta azt a kétpárti törvényjavaslatot, amely megtiltja a TikTok kínai videómegosztó alkalmazás telepítését és használatát kormányzati munkatársak és a kongresszus tagjainak telefonjain és számítógépein.Elutasította a román szenátus a kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló törvény-kezdeményezéseket
Elutasította a román szenátus kedden a kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló kerettörvénynek, illetve a magyar közösség személyi elvű autonómia statútumának tervezetét, amelyet tizenhat évvel ezelőtt terjesztett be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több képviselője. A 2004 júniusában benyújtott tervezeteket a képviselőházban még abban az évben leszavazták, de a végső döntés meghozatalára hivatott szenátusban azóta sem tűzték napirendre. A keddi szenátusi szavazáson mindkét tervezetet 121:9 arányban vetették el, azokat csak az RMDSZ támogatta. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke szerint, a kormánypárt feltehetően azért fújta le a port a rég elfektetett tervezetekről, hogy Klaus Iohannis államfőnek az Erdélyt fenyegető magyar veszéllyel kapcsolatos doktrínáját igazolja. Az RMDSZ szerint, hiba lenne nem észrevenni, hogy a kormányon lévő Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem az volt a célja a tizenhat éve a fiókokban heverő törvény-kezdeményezések sürgősségi napirendre tűzésével, hogy megvitassa, hanem hogy elutasíthassa az autonómia tervezeteket.A francia szenátus elutasította a kijárási korlátozások enyhítésének menetrendjét
Az ellenzéki többségű francia szenátus elutasította hétfőn a koronavírus-járvány miatt kihirdetett kijárási korlátozásokat május 11-től fokozatosan felváltó óvintézkedésekről szóló francia kormányjavaslatot. A jobbközép Köztársaságiak által vezetett felsőházban a szenátorok közül 89-en igennel, 81-en nemmel szavaztak, 174 tartózkodtak. Jóllehet a szenátusi szavazásnak nincsenek jogi következményei - a voksolás az ellenzék kérésére jelképes jellegű volt - jól tükrözi a kormány stratégiájával szembeni általános bizalmatlanságot, elsősorban az iskolák újranyitásának kérdésében.Tovább tart a részleges kormányzati leállás Amerikában
Elbuktak az amerikai szenátus szavazásán csütörtökön a részleges kormányzati leállás megszüntetését célzó tervezetek.Világok csapnak össze ma az amerikai félidős választáson
Elérkezett a félidős választás (midterm election) napja az Egyesült Államokban. A tét nem kevesebb, mint az, hogy Donald Trump folytathatja-e a Trump-doktrína megvalósítását, vagy ezentúl a kongresszus meg fogja akadályozni az intézkedéseit, és politikai patthelyzet alakul ki. Hogy kék (demokrata), vagy vörös (republikánus) hullám lesz-e, szinte megjósolhatatlan. Akárcsak 2016-ban, most is a demokratákat tartották eleinte esélyesebbnek, de az elmúlt időszak politikai összecsapásai miatt mindenki óvatosan közelíti meg a kérdést. A tények azonban makacs dolgok: 1860 óta mindössze három alkalommal, 1934-ben, 1998-ban és 2002-ben fordult elő, hogy az elnök pártja nem veszített a félidős választásokon, de az is igaz, hogy Trump elnöksége alatt semmi nem úgy működik, ahogy általában szokott.Szenátorok az őrület határán: Hillary veresége Putyin döntése volt
Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte el az orosz beavatkozást a 2016-os amerikai választási folyamatba, hogy Donald Trumpot segítsék győzelemhez Hillary Clintonnal szemben - állapította meg az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága legújabb, kedden publikált jelentésében.Ajánljuk még