Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Nemzetközi nemi erőszak napot hirdet mára a TikTok

A TikTok egyre több veszélyt rejt a fiatalok számára. Az egyre őrültebb kihívások már számos tinédzser életét követelték. A nemrégiben orosz rulettet játszó 15 éves magyar fiú is nagy valószínűséggel egy ilyen „TikTok challenge” áldozata lett. Az eheti őrület az, hogy ma van a „nemzetközi nemi erőszak nap” és ilyenkor büntetlenül lehet szexuális bűncselekményeket elkövetni. Jogosan uralkodott el félelem a német iskolák igazgatói és tanárai körében, hogy ezt a „kihívást” sok tini ki fogja próbálni. Katharina Günther-Wünsch (CDU) Berlin oktatásügyi szenátora levélben figyelmeztette a veszélyről a német főváros iskoláit.

A szenátorasszony szerint ez a TíkTok kihívás komoly gondokat okozhat a német iskolákban. A sajtó viszont aggasztónak tartja, hogy ez a levél csak tegnap érkezett meg a tanintézményekbe, így a tanárok felkészülési ideje ezzel igencsak megrövidült. A német iskolák jelentős hányada küzd az egyre növekvő erőszakkal, ezért is félő, hogy a TikTokon terjedő veszélyes kihívást sokan követni fogják. A hét elején az egyik cottbusi középiskolában történt tömegverekedésről számolt be a sajtó, ahol egy diákot és egy tanárnőt kellett súlyos sérülésekkel kórházba szállítani.

Az Egyesült Államok szenátusa arról is döntött, hogy a TikToknak ki kell válnia a kínai „Bytedance” cégből, máskülönben az USA-ban betiltják a videómegosztó oldalt. A döntés oka, hogy a szenátus szerint a kínaiak az app segítségével hozzájuthatnak amerikai választók millióinak adataihoz és célzott reklámokkal és üzenetekkel megváltoztathatják a választások kimenetelét. Kínának egy éve van, hogy leválassza a közkedvelt videómegosztó oldalt az anyacégről. Nagy valószínűséggel a kínai cég ezt bíróságon fogja megtámadni és igen jó sansza van, hogy meg is nyerje a pert. A szenátus 79 tagja véli úgy, hogy a kínai kommunista párt a TikTokkal politikailag manipulálja az embereket.

Az amerikai szenátus 79 igen és 18 nem szavazattal elfogadta az Ukrajnának szánt 61 milliárd dolláros pénzügyi segélycsomagot, amelyen amerikai gyártású fegyvereket vásárolhat. A demokrata Chuck Schumer szerint ez megmutatta, hogy Amerika a veszély órájában mindig megmenti a demokráciát. Ez a döntés ismét hozzájárul a háború meghosszabbításához.

PestiSracok facebook image

A mai napon van Szent György napja, akinek nevéhez számos legenda és csodatételt kötünk. Ezek közül a leghíresebb a lybiai sárkány legyőzése:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.