Pesti Srácok

szrtájk

Ájllon le az orgász, kezdőjdön a Szrtájk! – Élő közvetítés 14 órától a PS-en a szombati tüntetésekről

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 január 19.
Újabb állomásához érkezik szombaton Magyarország legújabb tömegsport-mozgalma, a januári hidegben sétálás és skandálás. Az ellenzéki pártok és egyéb alakulatok, illetve a szakszervezetek által gründolt tüntetés ezúttal országos lesz, mivel Budapesten kívül az összes megyeszékhelyen is demonstrációkat szerveztek a tiltakozók. Az „Álljon le az ország!”-szlogen jegyében több helyen forgalomlassító útlezárásokat hirdettek meg, ennek főpróbája lehetett a pénteken a fővárosi West End-hez szervezett gigadugó-generátor, amelynek hét unatkozó aktivistája semmilyen módon nem zavarta meg a Váci út megszokott közlekedését. Hasonló eredménnyel járt pénteken a metró utasforgalmát blokkoló ellenzéki akció, amelyet sem az utasok, sem a BKK szakemberei nem vettek észre. A forradalmi hangulatot vélhetőleg nem acélozza az sem, hogy a Szél Bernadett - Hadházy Ákos komikus páros is otthagyta már az MTVA épületét, és a több napig tartó rendhagyó vadkempingezés után hazamentek zoknit stoppolni és bugyit mosni. Budapesten négy helyszínen – a Blaha Lujza téren, az Oktogonon, a Szabadság híd pesti hídfőjénél és a Gundel étteremnél – gyülekeznek déltől a tüntetők, akik különféle útvonalakon – így igyekeznek megbénítani a főváros közlekedését – mindannyian a Clark Ádám térre vonulnak. A Lánchíd tövében kivetítőkön mutatják majd be a vidéki demonstrációk eseményeit, és olvassák be követeléseiket, amelyeknek középpontjában még mindig a Munka Törvénykönyvének szándékos félremagyarázása áll. A Kossuth téren ezúttal elmarad a Világmegváltó Forradalom, aminek oka lehet az is, hogy az egyre fogyatkozó tüntetők elvesznének ott, a kicsiny Clark Ádám téren viszont még néhány száz ember is tömegnek tűnhet. A PestiSrácok.hu stábja ezúttal is a demonstrálókkal tart, délután kettő órától portálunk élő adásban közvetíti az eseményeket a Clark Ádám térről.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?