tek
A nagyelosztók nyomán a dizájnerdrogokkal kereskedő dílerhálózatot is beszántották az NNI, a TEK és a Pest vármegyei felderítők (videó)
Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség - jelentették be az Országos Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. Ica, Ilona, poros, füst, kő, orros – ilyen és hasonló kódnevekkel illette eladó és vevő az épp aktuális drogszállítmányt. Az NNI és a TEK munkatársai a Pest vármegyei felderítőkkel közösen ütöttek rajta a főleg kristállyal kereskedőkön, véget vetve a virágnyelvű beszélgetéseknek – is!Elmemegfigyelőben tölti napjait a szkíták kormányzója, alvezérei börtönben - letartóztatták az államtagadó puccsistákat (videó)
Letartóztatta ma a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírója a puccsra készülődő államtagadók három vezetőjét, a Szkíták kormányzóját, valamint két alvezérét. Őket kedden hajnalban fogták el a TEK műveleti egységeinek a közreműködésével Vácott, Murakeresztúron, illetve Veszprémben. A 88 éves váci kormányzót az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították megfigyelésre. Az 53 éves murakeresztúri Kötő Gyulát, a Mi Hazánk Mozgalom volt nagykanizsai elnökét és 68 éves veszprémi társukat büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. A letartóztatottak a Tik-Tokon hirdették meg tavaly, hogy letartóztatják a jelenlegi és a volt kormányok tagjait, átállítják a rendőrséget és a honvédséget és kikiáltják a Szkíta Magyarországot.Drogkereskedőre csapott le a TEK Szekszárdon, több pisztolyt is lefoglaltak
A Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével fogtak el Szekszárdon egy 28 éves férfit, aki a gyanú szerint kábítószert és pszichoaktív anyagot árult - írja a 24.hu.Pénteken helyezik örök nyugalomra Kónya Gábor Lajos posztumusz rendőr főhadnagyot
A Terrorelhárítási Központ közleménye szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) a kegyeleti gondoskodás valamennyi lehetőségét biztosítva intézkedik a hősi halottá nyilvánított Kónya Gábor Lajos posztumusz rendőr főhadnagy temetéséről.Illegális alagútban rejtegetett, Szlovákiából beszerzett robbanóanyagot használhatott az esztergomi robbantó
Még tegnap is – 12 nappal a robbantás után – helyszíneltek a rendőrök Esztergomban, ott ahol J. László irtózatos detonációt előidézve végzett a TEK egyik kommandósával. A Blikk szerint a Központ Nyomozó Főügyészség által vezetett nyomozásban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusai hajtották végre a robbanás utáni helyszínelést, amelynek során egy 38 méteres, illegálisan épített alagutat találtak a robbantó kertje alatt.Már egy éve ábrándozott a robbantásról az esztergomi őrült – Megszólalt a kommandós özvegye
Feltehetően nem spontán reakció volt az elkövetőtől az esztergomi robbantás, ugyanis már egy évvel ezelőtt „bejelentette” Facebook-posztjában, hogy annyi hatósági és rendvédelmi embert fog egy nap megölni, amennyit csak tud - írja a Blikk. A portál úgy tudja, hogy a motivációja ehhez a tetthez - amit végül meg is valósított - az a konfliktusa volt, hogy egy korábban ellene elindult végrehajtási eljárásban el akarták venni személygépkocsiját. A tragédiában elhunyt kommandós özvegye is megszólalt néhai férje halála óta.Egy 34 éves, kétgyermekes családapa vesztette életét az esztergomi robbantásban
A Terrorelhárítási Központ (TEK) 34 éves munkatársa halt meg szerda este az esztergomi robbantásban. Kónya Gábor Lajos két gyermeket hagyott maga után. Ő volt a TEK munkatársai közül az első, aki munkavégzés közben halt meg. A történtek után Pintér Sándor hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki."Ma a csend és a gyász napja van" – Nem történt rendőri mulasztás az esztergomi robbantás során (Videó)
Egy rendőr meghalt, többen megsérültek abban a robbanásban, ami szerda kora este történt Esztergom külvárosában. Az eddigi információk szerint az elkövető egy adósságspirálba került férfi volt, aki szintén életét veszítette, miután benzinnel fellocsolta a házát és felrobbantott egy gázpalackot. A nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben. A rendelkezésre álló információk alapján megállapítható, hogy nem történt rendőri mulasztás.A magyar rendőrség segítségével kaptak el egy tömeggyilkosságra készülő amerikai lányt
A magyar rendőrök segítségével kaptak el egy tömeggyilkosságra készülő amerikai lányt - írja a Mandiner.hu a Blikk cikkje alapján. Ezzel párhuzamosan Magyarországon a lány levelezőpartnerét sikerült elkapni. A lap arról is tájékoztatott, hogy a Nemzet Nyomozó Iroda munkatársai nagyon komoly segítséget nyújtottak az FBI-nak. A magyar nyomozók jelzését követően az amerikai különleges ügynökök azonnal megjelentek a 22 éves S. R. P.-hez és bevitték a Mobile városában található szövetségi irodába.Ajánljuk még

















