Pesti Srácok

Lecsapott a TEK egy illegális benzinkút üzemeltetőire (Videó)

null

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják – írta a police.hu.

A rendőrség hivatalos oldalán felidézte, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és információi alapján indult el még tavasszal a büntetőeljárás a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály fehérvári egységénél egy feltehetően illegálisan működő üzemanyagtöltő állomással kapcsolatban.

Ahogy a fehérvári nyomozók haladtak előre a felderítésben, egyre inkább körvonalazódott a bűncselekményben érintettek szerepe. A gyanú szerint egy székesfehérvári, kamionmosóként üzemelő kft. feketén üzemanyagot szerzett be, majd azt továbbértékesítette. A 44 éves cégvezető az illegális üzletet 19 éves fiával működtette. Egy budapesti szállítmányozási cég sofőrjei jártak naponta a mosóba, majd a szállítással rájuk bízott üzemanyag egy részét ott kannákba fejtették. A tartályautók rekeszeiből hol benzint, hol gázolajat szívtak le.

A nyomozók bizonyítékai alapján ebben nyolc sofőr vett részt, köztük a kamionmosót üzemeltető férfi öccse.

PestiSracok facebook image

– sorolták a részleteket.

Összehangolt akciót hajtottak végre a hatóságiak

A KR NNI fehérvári osztálya összehangolt akciót szervezett az elkövetők elfogására:

Így Székesfehérváron, Gárdonyban, Magyaralmáson, Öskün és Várpalotán. Egy helyszínen a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége hajtotta végre az elfogást, míg a többinél az NNI nyomozói mellett a KR bevetési egysége és rendészeti állománya, valamint a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi munkatársai is részt vettek.

A kutatások során a rendőrök lefoglaltak minden olyan eszközt és iratot, mely bizonyítékként szolgálhat. Emellett vagyonvisszaszerzés keretében lefoglaltak több mint 17 millió forintot, közel 4 ezer eurót és öt nagy értékű járművet: három autót és két motorkerékpárt – írta a police.hu.

A tíz férfit – előállításukat követően – a KR NNI munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki. Apát és fiát jelentős értékre, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett pénzmosás, míg a nyolc sofőrt nagyobb értékre üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás miatt. A gyanúsítottak az eljárás során szabadlábon védekeznek. A nyomozásnak azonban itt még nincs vége, a KR NNI vizsgálja, hogy az illegális tevékenységben még kik vehettek részt – tették hozzá a közleményben.

Forrás: Mandiner; Fotó: Police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.