tek
Tömegmészárlással fenyegetőzött a TEK által elfogott norvég férfi
A norvég tömeggyilkos Anders Behring Breiviknél is nagyobb mészárlásra készült az a szintén norvég férfi, akit Budapesten, a bérelt lakásában fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) - közölte a TEK vezetője kedden sajtótájékoztatón - számol be az MTI. Hajdu János elmondta: a 45 éves férfi, akit külföldi partnerszolgálat jelzése alapján ellenőriztek, majd vettek őrizetbe, saját bevallása szerint túl akarta szárnyalni Breiviket, aki 2011-ben 77 embert mészárolt le Norvégiában. A férfi ezt a szándékát különböző internetes platformokon, így a Facebookon, az Instagramon és a Youtube-on is közölte - tette hozzá.Breiviket is túl akarta szárnyalni: tömeggyilkosságot tervezett egy norvégiai férfi Budapesten, de a hatóságok időben lekapcsolták
Egy Budapesten élő norvég férfi arra készült, hogy a 12 évvel ezelőtt Norvégiában történt, Anders Behring Breivik által véghez vitt tömegmészárlás mintájára még nagyobb mészárlást rendezzen a fővárosunkban. A férfi annyira fanatikusa lehet Breiviknek, hogy még küllemében is hasonlít rá. A szörnyű terve azonban meghiúsult, hála a magyar hatóságoknak.Egy felső tagozatos diáklány fenyegetőzött lövöldözéssel Tatán, az iskolához a TEK is kivonult
A tatai Vaszary János Általános Iskolában iskolai lövöldözés tervezése adott okot az aggodalomra. A Komárom-Esztergom vármegyei hírportál információi szerint egy felső tagozatos diáklány miatt értesítették a hatóságokat, aki lövöldözéssel fenyegetőzött – számol be az index.hu.A TEK készen áll rá, hogy kimenekítse a Kartúmban rekedt magyar állampolgárokat
A Terrorelhárítási Központ a belügyminiszter feladatszabása alapján – a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény felhatalmazása szerint – felkészült és készen áll arra, hogy a fegyveres konfliktusban Kartúmban rekedt magyar állampolgárok kimenekítését megkezdje – áll a TEK közleményében.GEOrgPOLITIKA – Migránsként érkezett Szíriából, polgármesterré választották Németországban
Megvan Németország első szír polgármestere. A magát függetlennek nevező, ám a Zöldek által támogatott, 2015-ben szíriai migránsként érkezett, 29 éves Rian Al-Sebi nyerte meg 55,41%-kal Ostelsheim faluban a választást. A Baden-Württemberg tartományban található falu mindössze 2500 főt számlál.Elfogta a TEK a zalaegerszegi lövöldözőt
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai vitték ki egy társasházból azt a férfit, aki előzőleg több lövést is leadott egy lakásból – közölte a police.hu oldalon a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az elkövető ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult eljárást és a pszichiátriára szállították.Félmeztelen, késes férfi akart bejutni a Dohány utcai zsinagógába
Hétfő este egy zavart, félmeztelenre vetkőzött lengyel férfi katonai nadrágban, késsel a kezében akart bejutni a VII. kerületi Dohány utcai zsinagóga épületébe. A biztonsági őrök értesítették a rendőrséget és a férfit őrizetbe vették.Két, a budapesti éjszakai életben ismert férfira csapott le a TEK (VIDEÓ)
Éjszaka fogta el a KR NNI a TEK és a KR bevetési egység segítségével azt a két férfit, akiket zsarolással gyanúsítanak – írja a police.hu. A fenyegetést egy üzleti partnerük kapta, a kilátásba helyezett erőszak pedig a sértett családjára vonatkozott. A zsarolás tárgya többmillió forint volt.GEOrgPOLITIKA – Remek munkát végeztek a TEK-esek és a török kommandósok is
A TEK munkatársai gyors, precíz munkával kézre kerítették a rendőrjárőrökre tüzet nyitó iraki embercsempészeket. A két férfit, akik 21 migránst csempésztek be Magyarország területére, az Ecseri úti piac környékén vették őrizetbe. A lefoglalt lőfegyvert szakértők vizsgálják. Az elkövetők közfeladatot ellátó személy elleni emberölési kísérlet vádjával fognak bíróság elé állni. Magyarországon az embercsempészetet komolyan büntetik, az elmúlt hónapokban több külföldit, öt évi letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. A felelőségre vonást több esetben már úgy akarták elkerülni embercsempészek, hogy tüzet nyitottak a határőrökre vagy a rendőrökre.Ajánljuk még

















