tek
Hajdu János, a TEK főigazgatója a Pesti TV-n: csőbombával akart robbantani és tömegbe akart hajtani a kecskeméti terrorista (videó)
Bombaként robbant a hír szerdán, hogy egy huszonegy éves magyar fiatalember Európát megrengető terrorakcióra készült Budapesten és a Balatonnál. Kollégánk, Bokor Gábor a Terrorelhárítási Központ főigazgatójával, Hajdu Jánossal készített interjút a Pesti Riporterben.A TEK főigazgatója szerint szigorúbb szabályok jönnek, fokozni kell a felderítést (Videó!)
Szigorúbb szabályokat vezetnek be a hazánkban rendezett világesemények miatt a terrorizmus elleni védekezésben – erről a Terrorelhárítási Központ főigazgatója beszélt a Hír TV-ben csütörtökön este. Hajdu János elmondta: a szakemberek fogják eldönteni, hogy hol és milyen területen érdemes szigorítani, ezt követően fordulnak javaslattal Pintér Sándor belügyminiszterhez – írta meg az Index.Nem ismerte be bűnösségét a budapesti terrorcselekményre készülő iszlamista férfi
A Fővárosi Főügyészség szóvivője szerint nem ismerte be bűnösségét az a 21 éves kecskeméti férfi, akit terrorcselekmény elkövetésének szándékával gyanúsítanak. Eközben a gyanúsított védőügyvédje tagadta, hogy robbanószerkezet készítéséhez szükséges eszközöket találtak volna a házkutatásnál – írta meg az Index.Az unatkozó egyetemi hallgató „radikalizálódott”
Egy ismert ügyvéd fia, V. Kende 21 éves egyetemista készült merényletre Allah nevében – tudta meg a PestiSrácok. A kecskeméti fiatal férfi a közösségi oldalán sem titkolta, hogy az iszlám hit radikalista hívőjévé vált. Adatlapján a kedvelt oldalak között számos iszlám csoport szerepel, így például a Muszlim Ifjúsági Társaság, az Iszlám Szunna, ismerősei körében pedig felbukkan a Magyar Iszlám Társaság imámja is, aki a saría tanok hirdetése miatt került a figyelem középpontjába, miután Karácsony Gergely egy mecset létrehozását engedélyezte Zuglóban.Megszólalt Tasnádi: megnyugodhat az, aki szeret és korai az öröme annak, aki nem kedvel (Videó!)
Péntek este hazaengedte a bíróság Tasnádi Pétert és elrendelték a bűnügyi felügyeletét. Mint arról a Magyar Nemzet és a Blikk is beszámolt, a magyar „keresztapaként” ismert, korábban különböző bűncselekmények miatt hosszú éveket rács mögött töltő Tasnádi Pétert csoportosan elkövetett önbíráskodás gyanúja miatt a TEK kommandósai vettek csütörtökön őrizetbe.Altábornagy lett a TEK főigazgatója
A Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója, Hajdu János vezérőrnagyból lett altábornagy, előléptetése március 15-i hatállyal lép életbe.Lánykérésnek nézte a TEK rajtaütését egy áfacsaló barátnője
Több, mint egymilliárdos kárt okozó áfacsalókon ütöttek rajta a TEK emberei. Az akció olyan hirtelen és eredményesen zajlott, hogy az egyik elkövető barátnője azt hitte, egy különleges lánykérésről van szó, amikor egy hadseregnyi kommandós jelent meg az elkövetők luxusvillájánál.Fejbe lőtte magát egy ötvenegy éves férfi Budapesten
Bejelentést tett a rendőrségre egy férfi, hogy megöli magát – írja a Telex. A portál tudósítása szerint több TEK-es jármű is volt a Könyves Kálmán körúton helyszínre siető rendőrségi konvojban.Magyarországon egyelőre nem növekedett a terrorveszély
Hajdu János vezérőrnagy, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az ATV-nek adott interjújában a bécsi események kapcsán nyilatkozott. A vezérőrnagy elmondása szerint Magyarországon nem súlyosbodott a terrorveszély. Az ausztriai eseményeket illetően úgy fogalmazott: az osztrákok mintaszerűen jártak el a bécsi merénylet utáni órákban, fontos titkosszolgálati információkat osztottak meg többek között a magyar hatóságokkal is, ezzel segítve a nemzetközi védekezést.Ajánljuk még

















