tek
Hajnali ötkor kezdik kiemelni a Hableányt a Dunából - Hat órán át is eltarthat a művelet
Kedden hajnali öt órakor megkezdődik a Hableány személyszállító roncsának a kiemelése a Dunából, miután befejeződött az a hosszú napokon át tartó munkafolyamat, amely alatt az emelési pontok kialakításán dolgoztak a szakemberek. Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ osztályvezetője az M1 csatornán jelentette be a művelet megkezdésének időpontját. Azt már a nap folyamán közölte: a négy emelő heveder a hajó alatt van, az ellenőrzések megtörténtek, a hajó rövidesen emelhetővé válik, a művelet hat órán át is eltarthat. Tehermentesíteni kell ugyanis a roncsot és folyamatosan szivattyúzni kell a vizet.TEK: A Duna felett légtérkorlátozás van érvényben a mentési munkálatok miatt
A Hableány mentési munkálatai és a kutatás miatt a Duna érintett szakaszán légtérkorlátozás van érvényben jövő vasárnap éjfélig - hívta fel a figyelmet a Terrorelhárítási Központ (TEK) vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében. A hétfő óta érvényben lévő korlátozást a TEK javaslatára a légi közlekedésért felelős hatóság vezetője rendelte el. Területig - hozzávetőleg - az Árpád hídtól északra 1 kilométerre kezdődik és délen egészen Paksig, valamint a Dunától keletre és nyugatra változó szélességben átlagosan 2-2 kilométert tart a korlátozás.Így fogják kiemelni a Hableány roncsait
Reggel fél 5-től kezdődően folyamatosan haladnak a munkálatok a Hableány roncsainak mihamarabbi kiemelése érdekében, amire már a napokban sor is kerülhet. Délután három óra előtt pár perccel pedig a helyszínre érkezett a kiemelést végző Clark Ádám úszódaru is - közölte Jasenszky Nándor, a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján.A napokban kiemelhetik a Hableány roncsait (Fotógalériával!)
A mentést végző különböző nemzetiségű búvárcsapatok és technikusok kiváló összhangjának köszönhetően akár már pénteken is megkezdhetik a szakértők a Hableány roncsainak kiemelését a Dunából - tájékoztatott Jasenszky Nándor, a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján.Szerb fegyvereseket fogtak el Szegeden
A szlovák hatóságok jelzése alapján két fegyveres szerb férfit fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a rendőrség munkatársai Szegeden - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.Újabb holttestet hoztak fel a Hableány roncsából - A TEK közleményt adott ki
A Hableány termeshajó roncsának mentési munkálataival kapcsolatos egyeztetések és felderítő merülések a mai napon a kora reggeli órától folytatódtak. A szakemberek továbbra is kiemelt kockázati körülmények között dolgoznak és tesznek meg minden azért, hogy a munkálatok sikerrel végződjenek - olvasható a Terrorelhárítási Központ MTI-hez eljuttatott közleményében. Ebben azt is írják: újabb holttestet sikerült a felszínre hozniuk kedden délután.Új szonárképeket tett közzé a TEK az elsüllyedt Hableányról (FOTÓGALÉRIA)
Szonárképeket tett közzé a Terrorelhárítási Központ a múlt szerdán, egy baleset következtében elsüllyedt Hableány kirándulóhajóról.Megkísérelnek lemerülni a búvárok a Hableány roncsaihoz
Hétfőn várhatóan lemerül egy dél-koreai búvár csapat a Hableány roncsaihoz. Bár a Duna valamelyest apadásnak indult, a művelet így sem veszélytelen - írja a Magyar Nemzet.Fegyverrel fenyegetőzött az egyik dolgozó egy veszprémi gyárban (+18) Frissítve!
Fegyverrel fenyegetőzött az egyik dolgozó pénteken este az egyik veszprémi gyárban - értesült a PestiSrácok.hu. A huszas éveiben járó férfi - mint később megtudtuk - az egyik kollégájával való vita során hátizsákjából fegyvert vett elő. Többen is látták, ahogy betárazott, a nőt pedig azzal fenyegette, hogy fejbelövi. A rendőrség nagy erőkkel szállt ki a helyszínre, a veszprémi Kistó utcába. Még a Terrorelhárítási Központot is értesítették, akiknek beavatkozására a rendőrség tájékoztatása szerint aztán nem volt szükség. A gyárban körülbelül kétszázan tartózkodtak az eset idején. Az üzemet kiürítették, a dolgozókat a rendőri akció során kimenekítették, végül a támadót elfogták és őrizetbe vették. Információnk szerint a férfi 20-30 év körüli és berhidai. Megkeresésünkre a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete megerősítette, hogy történt fegyveres incidens az egyik veszprémi üzemben. Közleményükben azt azonban cáfolják, hogy ez támadás lenne, miként cikkünk elsőként megjelent változatában azt állítottuk. A férfi ugyanis mutogatta a fegyvert egy munkahelyi konfliktus miatt. Később táskájában egyébként kettő darab airsoft fegyvert is találtak. Ezeket lefoglalták. Azt teljes bizonyossággal szakértői vizsgálat mondhatja ki, hogy valóban nem minősülnek lőfegyvernek, mivel ezek az egyébként sokak által játékszernek tartott gumilövedékes légfegyverek házilag átalakíthatók, "tuningolhatók". Mivel a fenyegetett személyek általában nincsenek tisztában azzal, hogy éles lőfegyver-e az, amit rájuk fognak, még egy műanyag játékpisztollyal való fenyegetés is minősülhet felfegyverkezve elkövetett bűncselekménynek. Ebben az esetben is felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult eljárás. Annak ellenére, hogy valótlan tényeket nem állítottunk, legfeljebb az események értékelésében fogalmaztunk túlzóan egy azokat közelről megélő, így nyilván felfokozott érzelmi hangulatban lévő dolgozó elmondásaira hagyatkozva, cikkünket - amit korábban csak bővítettünk a későbbi hivatalos információkkal - az ellenzéki sajtó által meglovagolt, bennünket ért kritikákat mérlegelve megváltoztattuk.Ajánljuk még

















