“Tiltakozik” nagyjából tizenöt férfi, mert csak nők mehetnek be a Capitolium női mosdójába. Vagyis mondjuk úgy, táncoltak...
Semmilyen közösséget nem vállal Bús Balázs (Fidesz) a korrupciós botrányba keveredett óbudai, DK-s vezetéssel. Leszögezte: a választásokat...
A kenyai parlamentet ostromló tüntetők közül legkevesebb tizet agyonlőttek kedden a rendőrök – közölték egészségügyi források. A...
A debreceni önkormányzat bejárata elé ültek le a helyi momentumosok, hogy ezzel tiltakozzanak a város akkumulátorgyárának építése...
A hétvége folyamán tiltakozások voltak a Debrecenben épülő akkumulátorgyár ellen, ami a többi között rengeteg munkahelyet teremt...
Az akkumulátorgyárakkal rendelkező országok a jövőben stratégiai előnybe kerülnek – jelentette ki Lánczi Tamás politológus a Kossuth...
Újbudai civilek tiltakoztak a Déli Körvasút bővítése ellen szombat délután. A demonstrálók azért szerveztek fáklyás felvonulást, mert...
Bekérette a japán külügyminisztérium kedden Oroszország tokiói nagykövetét, Mihail Galuzint, és tiltakozását fejezte ki, amiért az orosz...
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy állítsa le a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár építését és semmilyen támogatást ne...
Bejutottak pénteken a brit alsóház üléstermébe az Extinction Rebellion aktivista szervezet tagjai, majd tiltakozni kezdtek, és a...
A jelenlegi ukrán rendelkezések értelmében a területvédelmi egységekhez (Teroborona) csatlakozókat nem vihetik frontszolgálatra, azonban a hatóságok a...
Szolidaritási istentiszteletre, majd csendes asszonymenetre hívja vasárnap a Budaházy család mindazokat, akiket felháborít Budaházy György és társai...
Mintegy száz utas túszul ejtett egy vonatot a temesvári vasútállomáson, ezzel kifejezve nemtetszésüket a hétvégén életbe lépő...
Körülbelül két éve, hogy a koronavírus-járvánnyal kell élnünk mindennapjainkat – hol tetőzik, hol csökken, és persze ezekhez...
Magyarország úgy gondolja, hogy a családok védelme, a gyermekek fejlődésének és az egyéni életút háborítatlanságának biztosítása elsődleges...
“Neves” és liberális körökben tekintélyes közgazdászok fogalmazták meg érveiket a Fudan Egyetem megépítése ellen. A téma óriási...
Nem hajlandóak iskolába menni és követelik, hogy a kormány teljesítse követeléseiket – minderről az ADOM Diákmozgalom (az...
Csütörtök délelőtt, a terveknek megfelelően felállították a nagy port kavaró szivárványszínes BLM-emlékművet Ferencvárosban. A Mandiner tudósítója szerint...
Több magyar szervezet is ellenzi, hogy a biotechnológiai iparág nyomására az EU enyhítse a génmódosítási szabályokat –...
A következő hetekben előfordulhatnak még fennakadások a Pfizer és a BioNTech koronavírus-oltóanyagának európai szállításában, a két cég...
A magyar kormány keresetet nyújtott be hétfőn az Európai Unió Bíróságához a Mobilitási csomag egyes irányelvi és...
Heisler András után több más zsidó vezető is éles kritikával illette a jobbikos Bíró Lászlót, a baloldal...
Gyurcsány Ferenc azt írta Facebook oldalán, hogy amikor ők majd hatalomra kerülnek, akkor minden értelemben földönfutóvá teszik...
A magyar kormány a koronavírus-járvány miatt úgy döntött, idén elhalasztják az augusztus 20-ra tervezett ünnepségéket, nem lesz...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) visszautasítja, hogy az ellenzék a köznevelés rendszerét a kormánnyal ideológiailag azonos oldalon...
A kommunizmus ötven éves uralma alatt a diktatúra áldozatainak száma Kelet- és Közép-Európában elérte az egymillió főt,...
Ismét több százezren tiltakoztak csütörtökön mintegy nyolcvan francia városban a tervezett nyugdíjreform ellen a szakszervezetek által meghirdetett...
Fehéroroszországban kivégeztek egy halálra ítélt férfit, aki két nőt megölt és feldarabolt – jelentette pénteken egy független...
Áll a bál a Józsefváros újság tegnap megjelent lapszámával kapcsolatban: a helyi Fidesz cenzúrával és manipulációval vádolja...
Albánia és Koszovó példáját követve hétfőn Törökország is bejelentette, hogy bojkottálja a Nobel-díjátadót Peter Handke osztrák író...
Az LMP Budapesti Elnöksége megdöbbenéssel értesült Czeglédy Csaba ügyvédi irodájának az újbudai, illetve az erzsébetvárosi önkormányzat által...
Jair Bolsonaro brazil elnök egy környezetvédelmi kérdésekben vele egyetértő, kevéssé ismert és kollégái által sokat bírált ügyészt,...
VISZLÁT A SITTEN DÖBRÖG1 –így, csupa nagy betűvel mázolták fel sátrukra vallásuk kvintesszenciáját azok az Orbán-fóbiások, akik...
Az ukrán külügyminisztérium határozott tiltakozását fejezte ki vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az Oroszország által Ukrajnától önkényesen...
Több magyar EP-képviselő levélben fordult Joseph Daulhoz, az Európai Néppárt (EPP) elnökéhez, hogy ítélje el Kelemen Hunor,...
Több, mint kétmillióan írták alá péntek hajnalig azt a minap megjelent hivatalos petíciót, amely a Brexit leállítását...
A Magyar Suzuki Zrt. után a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságánál is hatalmas pofonba szaladt bele a felkészületlen,...
Újabb “értékes” tartalommal hergeli a konzervatív, nemzeti érzelmű polgárokat az RTL Klub. A külföldi tulajdonban lévő bulvárcsatorna...
Kinyitottak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel a kelet-ukrajnai szakadár donyecki és luhanszki népköztársaságokban, ahol vasárnap elnöki és parlamenti...
A közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés ellen szerveztek tiltakozó demonstrációt kortárs magyar írók A Város Mindenkié...
Jegyzéket intézett Moszkva Washingtonhoz, amelyben határozottan tiltakozott a nemzetközi jognak a diplomáciai és konzuli képviseleteivel kapcsolatban történt...
Gajdics Ottóhoz, a Magyar Idők főszerkesztőjéhez címzett levelükben tiltakoznak a lap „Így népszerűsítik a kommunizmust állami pénzből”-című...
A Magyar Idők július 7-i számában Kinek a kulturális diktatúrája? IX. címmel megjelent írásra a héten rengeteg...
Ez nem az a fórum, ahol erre megfelelően és részleteiben tudnánk válaszolni – felelte egy hétfői sajtótájékoztatón...
A német megszállás Szabadság téri emlékművénél gyűltek össze a szobor ellenzői szombaton, a tiltakozás negyedik évfordulóján. Majtényi László...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS