titkos munkatárs
„A keresztre feszítés függőséget okozhat” – A mester a Ludas Matyiban uszított, a tanítvány a Népszavában
A keresztre feszített Jézus Krisztussal viccelődött a Népszava karikaturistája, de ebben nincs semmi meglepő. Sajnos. Pápai Gábor nagy példaképe Kaján Tibor volt, aki társaival együtt a Ludas Matyiban járatta le a magyar papságot, és uszította az olvasókat Mindszenty bíboros és az egyház ellen. Akkoriban megölték, bebörtönözték, internálták a papokat. Kaján később megszelídült, bár a nyolcvanas években is szívesen viccelődött az egyházzal. Kajánt és Pápait a Népszava néhai titkos munkatársa, Várkonyi „Técsy” Tibor újságíró ünnepelte méltató írásában, azt írván, hogy a „tanítvány” továbbviszi a „mester” szellemiségét, és ez teljesen igaz. Pápai ennek megfelelően megkapta már az MSZP kitüntetését, és valóban sokat tett ezért. Egyébként éppen Várkonyi volt az, aki összehozta Pápait és az ismert francia rajzolót, Plantu-t is. Utóbbi korábban a Magyar Népköztársaság kedvence volt, rajzait lehozták a lapok a nyolcvanas években, ami nem meglepő, hiszen a KGB alá tartozó Le Mondének dolgozott. Így akkoriban közös volt az ellenség. A Le Monde volt az a lap, ahonnan Várkonyi több értesülését szerezte a diktatúra ügynökeként. „Testvéri”, internacionalista alapon. Az is érdekes, hogy Pápai és Marabu örömmel idézték fel a merényletekkel is szívesen poénkodó Hara-kiri nevű francia lapot, amely szerintük a hatvanas évek bátorságával „fel akarta robbantani” a közéletet. Ugyanekkor más, szintén Moszkva által támogatott szélsőbaloldali szervezetek már valóban robbantottak. Régi és új idők uszító szakmunkásai, avagy bemutatjuk a legyőzhetetlennek tűnő vörös hydra újabb fejeit. Ajánljuk még
Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek? Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?