újbaloldal
Ha elkényelmesedünk, kíméletlenül felfalnak az újbaloldali hordák – Karanténvlog
A tettek mindig összehasonlíthatatlanul többet érnek, mint a szavak. A dumát hagyjuk meg a baloldalnak, nekünk a tettekkel kell bizonyítanunk, mert senki sem szeretné még egyszer újraépíteni az országot és kirángatni a mélyből a nemzetet. Nem hibázhatunk. A Medián szerint már kétpólusúvá vált a magyar politikai paletta, és bár tudjuk róluk, hogy csak az aktuális választások előtt tudnak pontosan mérni, addig a baloldalt mérik túl, mégis, látnunk kell, hogy a tendencia egyértelmű. Magyar Péter magába olvasztotta a régi, dögszagú baloldalt és ugyanazokat a célokat igyekszik átcsomagolva népszerűsíteni a magyar emberek előtt, megígérve mindent az ingyen sörtől az örök életig. Ne felejtsük, hogy a szocializmus bő negyven éve alatt rettenetesen sikerült lezülleszteni a magyar társadalmat, a gyógyulás folyamata pedig hosszú és önmagától nem megy. Azok, akik kiábrándultak a régi baloldalból, nem tűntek el, sokan vannak és amikor úgy érzik, hogy a csodavárás gyümölcsöt hozhat, aktivizálják magukat, nekünk pedig résen kell lennünk, kész válaszokkal és hiteles jövőképpel, tettekkel, nem szavakkal. Ez a mi feladatunk és nem is kevés, hiszen az újbaloldal készül, küldi a kiképzett antifákat, teljes gőzzel önti a propagandát, miközben diktatúráról hadovál. Mindezt hagyjuk válasz nélkül? Soha! Ajánljuk még
Nem tudom nem észrevenni, ha egy politikus egy hajón pihen
Az éppen aktuális Pétert körbenyalogató, mindenszarista média az elmúlt években arra nevelt rá, hogy mindenképpen észrevegyem, ha egy politikus egy hajón van bármelyik vízen. Mert ez csakis luxuzás lehet. Bosszantó egy bugris bunkó, abcug Péter, le vele!
Biztos, hogy van, akinek beugrik, honnan az idézet. De a többieknek is segítek: Az “István, a Király” egyik dalában az örökké elégedetlen, köpönyegforgató három főúr énekli. Egyszer így, egyszer úgy – a dal ugyanis két alkalommal is megszólal. A zaklatószínház eligazít a közéletben
Sokunkat nem érint az újabb zaklatási ügy a színházban, mégis van ezzel az üggyel néhány gond. Pontosabban a színészekkel. Gyere le, Peti – Bütyök berezelt a migránsellenes tömegtől
Csodálatos dolog élőben követni, ahogy összeomlik egy nárcisztikus pszichopata önvédelmi agyköde. Bütyök nárcipajzsa most attól hullott, le, hogy számon kértük, ezrek kérték számon azért, mert mi magyarok nem akarjuk, hogy bevándorló országgá tegye hazánkat.