usr
Saját lánya vádolta homofóbiával a hagyományos család alkotmányos védelme mellett kiálló román politikust, visszaléptették az EP-lista éléről is
Visszaléptette európai parlamenti (EP) jelöltlistája éléről a román ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Elena Lasconit, miután a politikus egy tévéinterjúban felidézte, hogy részt vett és igennel voksolt a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról rendezett 2018-as, az alacsony részvétel miatt érvénytelenül végződött népszavazáson.Soros pártja lehet a Mentsétek meg Romániát Szövetség
Romániában jelenleg nincsenek tétek Soros György számára, mivel megnyerte az ideológiai harcot – állítja Bogdan Duca román politikai elemző, aki szerint mindhárom nagy párt a progresszista vonalat követi. A politológus arról is beszélt, hogy azonnal megbélyegzik a Sorost, illetve az általa ellenőrzött szervezetek bírálóit – írja a Magyar Nemzet.Kamuzott életrajzában diplomájáról a Momentum román testvérpártjának brassói polgármestere
A Momentum román testvérpártja, az USR újdonsült brassói polgármestere, Allen Coliban az önéletrajzában azt hazudta, hogy a Bukaresti Műszaki Egyetemen diplomázott. Erre az álhírre reagált a felsőoktatási intézmény dékánhelyettese, aki közölte: a politikus nem diplomázott az egyetemen, még csak az államvizsgáját sem tette le, hiszen kizárták onnan, így később sem diplomázhat. Allen Coliban időközben korrigálta az önéletrajzát – derül ki az Origo cikkéből.A német származású Dominic Fritz lehet Temesvár új polgármestere
Dominic Fritz németországi németként indult el a temesvári polgármester-választáson és várhatóan óriási győzelmet arat.A jövőben nem oktathatnak Romániában erőszakos bűncselekményekért elítélt tanárok
Nem tölthetnek be pedagógusi, nevelő-oktatói, vezetői, szakirányítói vagy ellenőrző tisztséget a romániai közoktatásban és felsőoktatásban azok, akiket jogerősen elítéltek az oktatói szakma gyakorlása közben személy ellen elkövetett szándékos bűncselekményért - döntötte el kedden a bukaresti szenátus.Megszavazta a román képviselőház a büntetett előéletűek választhatóságát korlátozó alkotmánymódosítást
Ellenszavazat nélkül, egyetlen tartózkodással elfogadta a bukaresti képviselőház kedden a büntetett előéletűek megválaszthatóságát korlátozó alkotmánymódosító törvényjavaslatot, amelyet a "Bűnözők nélküli közéletet" jelmondatú mozgalom polgári kezdeményezésként terjesztett a parlament elé.A Momentum menekülni próbál román testvérpártjuk öleléséből, de nem biztos, hogy sikerül
Újabb viharokat kavar Klaus Iohannis, román államelnök botrányos, rasszista kijelentése, amelyben a román szocikat vádolta a „nemzeti liberális” politikus azzal, hogy eladnák Erdélyt Budapestnek, ezért pedig lepaktáltak Orbán Viktorral. Az államfő szellemi ámokfutását követően az ügy alapját jelentő - Székelyföld számára autonómiát biztosító - tervezetet a román szenátus, a magyar szavazatok ellenében, egyhangúan utasította el. A nemmel szavazók táborát pedig történetesen a Momentum romániai testvérpártja, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) is erősítette, ami új megvilágításba helyezi Fekete-Győr András azon hírhedt húzását, amikor a legutóbbi román elnökválasztás alkalmával Kelemen Hunorral, az egyetlen magyar jelölttel szemben az USR jelöltjét arra hivatkozva biztosította támogatásáról, hogy szövetségesüknek hatékonyabb a kisebbségvédelmi programja. Semmi kétség, hatékonyabb...Ajánljuk még