van másik
Van másik/Nincs másik – Telex néven folytatják a tarhálást a kiugrott indexesek
Bár hetek óta azzal tartják izgalomban az erre fogékonyakat az Indextől távozott médiamunkások, hogy most aztán már aztán tényleg, bármelyik pillanatban beindulhat a vadonatúj, friss, ropogós Van másik/Nincs másik, a jelek szerint az ájrópéer bérekhez hozzászokott érintettek nem a várva várt munkával, hanem tarhálással kezdik tevékenységüket, mert sok, igazából nagyonnagyonnagyonnagyon sok pénz nélkül nem lehet nekiállni újságot írni. Ha az önkéntes mecénások nem fukarkodnak, hanem tejelnek, ahogy illik, akkor az ígéretek szerint olyan új hírportál jöhet létre, amelyet akár éjjel is meg lehet nyitni. Micsoda Innováció! Hát ezért van másik. Nem is egy, hanem nagyon sok. Nem az a baj az Indexszel, hogy a DK kedvenc lapja, hanem az, hogy hazudik
Nemzetközi szintű sajtó-szabadságharcot igyekeznek kirobbantani az Index dolgozói, miközben a rögtön a segítségükre siető Gyurcsány-párt börtönnel fenyegeti a portál szétverésében állítólag részt vevő "fideszeseket". Pedig a tényeket vizsgálva semmi más nem történik, mint hogy a lap erősen baloldali kötődésű alapítói és hangadói összevesztek a koncon. A nihilista hangvételű, pótolhatatlanság-tudatban szenvedő indexesek tehát jobban tennék, ha inkább önvizsgálatot tartanának, hiszen durva tévedéseiket és a mindennapi gátlástalan manipulációt egyetlen valamire való tulajdonos sem tűrné sokáig. Sokaknak elkerülte a figyelmét, hogy az Index az MSZP hazugság-videójának terjesztésében az élen járt, amikor kritika nélkül, vezető helyen kürtölte szét Korózs Lajos álmentőtisztjének rémhíreit. A napokban az is kiderült: a saját olvasóikat is átverték, hiszen a lap megszűnésével paráztatva őket rengeteg pénzt tarháltak össze, pedig a friss mérlegadatokból kiderül: a médiavállalkozás szép nyereséget hozott össze 2019-ben, még osztalékot is fizettek a tulajdonosoknak. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!