Jó idő koronázta meg az első karanténmentes hétvégét vidéken. A nagyvárosok sétáló utcái, parkjai megteltek élettel. Ébredezik...
Vergődnek az amerikai kommunisták, szerintük ugyanis már vannak olyan elfogadhatóak a halálozási arányok, hogy visszaengedhessék őket dolgozni....
„A történelmet a győztesek írják.” Winston Churchill Úgy esett, hogy a nürnbergi perben a vádlók mindenképpen szerették...
Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) adott interjút, ami kapóra jött a hazai...
Petícióban tiltakozik a Városházára tervezett hajléktalanszálló létrehozása ellen a Fidesz Belváros-Lipótváros Budapest V. kerületi Szervezete. A Szentgyörgyvölgyi...
A járvány számos ponton felforgatta az életünket, rövidtávon átalakítva a szokásainkat. Így van ez a közlekedéssel is,...
Halkan és aprót pukkant a hír: Budapest Főváros Kormányhivatala törvényességi felügyeleti eljárás keretében megvizsgálta és jogszerűtlennek találta...
Nyolcvanhét éves korában meghalt Little Richard, a rock and roll egyik alapítója és legnagyobb hatású előadója. 061.HU...
A járvány elleni védekezés miatt részben leállt a gazdaság, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Emiatt egyes...
Sohasem volt olyan szükség az együttműködésre, mint éppen most az európai országok között – erről beszélt Orbán...
Szombaton is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját az operatív törzs, ahol ismertették a legfrissebb részleteket a járvánnyal és annak...
„Ha visszapörgethetném az idő kerekét, talán sohasem írnék rosszat róla” – írta Varga Zoltán halálakor egy ismert...
A (fő)városi élet egyik legszuperebb velejárója az, hogy bármikor leugorhatunk egy kitűnő kávéra a barátokkal, családdal a...
A szicíliai Cosa Nostra és a nápolyi Camorra számára a válságok mindig komoly lehetőségeket jelentenek arra nézve,...
Járvány és karantén idején nagyon fontos, hogy a megfelelő szervek gondoskodjanak az otthonmaradó egyének felhőtlen szórakoztatásáról is....
Hittünk, bíztunk benne, sikerült! Összejött egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséhez, amelyet a nemzeti...
Lassan egyetlen hét sem maradhat hazai magyargyűlölet nélkül az ellenzék részéről. A nyájat természetesen Gyurcsány Ferenc fogja...
Lélekemelő napok állnak a magyarság mögött: a szeretet és az összefogás erejével sikerült összegyűjteni több mint egymillió...
A Pesti úti idősotthonban 303 pozitív gondozottat regisztráltak, az ápolók között 26 személynél találtak pozitivitást – számolt...
Mit csinál egy színész, ha zárva a színház? Mivel tölti mindennapjait? Mennyire sikerül alkalmazkodnia az új helyzethez?...
Orbán Viktor kormányfő szokásos, heti rádióinterjújában az érettségire és a digitális oktatásra utalva kijelentette, hogy a pedagógusok...
Még hallani egy-egy kínlódó nyögést, ami rögtön elvész a tömeg egyre hangosabb morajában. Még látni lehet néhány...
45 évvel ezelőtt hunyt el Magyarország utolsó hercegprímása. Mindszenty József nemcsak a nyájáért a diktatúra ellenére küzdő...
Hatalmát kihasználva, politikai alapon válogatna a közbeszerzési pályázók között Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere, aki a Spirit...
Újabb videóval jelentkezett a Fair Right vlog, amelyben Budapest újonnan megválasztott főpolgármestere szupergonoszokat megszégyenítő tehetséggel keseríti meg...
Tényleg volt most egy olyan ügy, amelyben Gyurcsány Ferencék magyargyűlölő szektáján kívül minden párt és politikus egyetértett...
Hiába, hogy elvileg összegyűlt az egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló kezdeményezéséhez, hiába, hogy...
A békés átmenet a kommunista, posztkommunista elit érdeke volt, hogy minden felelősségre vonás nélkül, radikalizmus nélkül menjen...
A Kormányinfót követően tartotta online sajtótájékoztatóját a járvány elleni védekezést koordináló operatív törzs, amit ezúttal is élőben,...
A kisebbségi jogok terén az egykori kisantant államokban alig jobb a helyzet, mint a Trianon utáni években...
Hagyományőrzés, hazaszeretet, magyarságtudat, aggódás a határainkon túli és persze az anyaországi honfitársainkért – ez Petrás János, a...
Az írdalá.hu bejelentette, hogy összegyűlt az egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés során,...
Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke munkamegbeszélést folytatott szerda délután. A telefonbeszélgetés során...
Tehetsége abban állt, hogy mindent egy lapra tett fel és akkor is tövig nyomta a gázt, amikor...
Pálfordulás Karácsony Gergely módra: míg a főpolgármester múlt csütörtökön még azt mondta, egyetért azzal, hogy még nincs...
Miközben a fővárosi kormányhivatal a Pesti Úti Idősek Otthonával kapcsolatos hatósági vizsgálati anyaga egyértelműen cáfolja Karácsony Gergely...
Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján beszámoltak arról, hogy újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, már...
faszbúkra: Ezen a napon szentelték fel az egri bazilika épületét, Hild József egyik remekművét Magyarország második legnagyobb...
Kétségkívül az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának elutasításáról szóló politikai nyilatkozat elfogadása kavarta a legnagyobb port az elmúlt napokban,...
Kiderült, hogy a király meztelen. Sophia in ‘t Veld magyargyűlölő liberális európai parlament képviselő elszólta magát: szerinte...
Hosszú évek huzavonája végére tett pontot az Országgyűlés az Isztambuli Egyezmény ügyében. A Ház elfogadta azt a...
A napi politikai adok-kapok mellett nemzeti konszenzus látszik kialakulni a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés hatására,...
Kétségkívül könnyű, kézenfekvő lenne a fenti talányra a bináris megoldás (ti. hogy mindkettő), de azért nézzük meg...
A Magyarország ellen zajló példátlan támadásról és dezinformációs kampányról, valamint az ezek alaptalanságát kimondó európai bizottsági állásfoglalásokról...
Talán még Bangónétól is meglepő, hogy az ismert patkányozós megnyilvánulásánál is van lejjebb. Ezt bizonyította a szocialista...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS