Elfuserált ügynökbeszervezési kísérletek – Nemet lehetett mondani a kádári titkosszolgálatnak

Emlékszünk azokra a bátor emberekre, akik nemet mertek mondani a kádári állambiztonságnak, és nem voltak hajlandóak jelenteni. Volt, aki arra hivatkozott, nem tudna titkolózni, más elkezdte híresztelni az ismerősei között, hogy őt beszervezik. Tény, hogy a hatvanas, hetvenes években már el lehetett kerülni az aláírást. Igaz, sokszor elég magas volt az ára… Tóth Eszter Zsófia történész ezen írásában annak járt utána, hogyan zajlott az ügynökbeszervezési kísérlet két teljesen különböző területen: Antall József környezetében, illetve a punk szubkultúrában.

Még mindig nem tudunk eleget arról, hogyan szervezett be embereket a kádári titkosszolgálat és lehetett-e nemet mondani a megkeresésükre. Ezen írásomban egyrészt Antall József későbbi miniszterelnök környezetéből választottam példákat, másrészt az 1980-as évek underground szubkultúrájából.

Az ügynökbeszervezés

Az ügynöktevékenység sarokköve a beszervezési nyilatkozat aláírása volt. Onnantól kezdve hiába próbált kibújni a leendő ügynök jelentési kötelezettsége alól, nem sikerült neki. Az sem volt megoldás, ha Magyarországon belül máshová költözött, ott is utánanyúltak.

Aki ügynök lett, kéthetente találkoznia kellett tartótisztjével, fedett lakásokban vagy füstös presszókban. Nem számított, ha beteg volt a gyereke, ha sok munkája volt, menni kellett. És saját kezűleg jelentenie.

Akik nem jelentettek Antall Józsefről

Antall József későbbi miniszterelnök 1956-os forradalmi szerepvállalása miatt, büntetésből került a Toldy Gimnáziumba. Itt rögtön figyelőhálózatot szerveztek köré, de nem mindenkit sikerült zsarolással meggyőzni.

Ugyanis a Kádár-diktatúrában fortélyos félelem igazgatott, tehát leginkább azzal hatottak a leendő ügynökre, hogy megzsarolták: vagy gyermeke tanulmányi előmenetelének akadályozásával, vagy szakmai karrierjének rombadöntésével.

Az 1956 utáni megtorlás során hatásos érv volt, hogy eltekintenek az illető forradalmi múltjától, ha vállalja az ügynökfeladatot. Antall József tanártársával, Horti Józseffel is így tettek, amikor 1958. március 4-én behívatta a III/III. Horti azonban sem találkozni, sem együttműködni nem volt hajlandó. Azt mondta, felesége előtt nem tudna titkolózni.

Gondoljunk bele, vajon hány ügynök írta otthon titokban, éjjel, a konyhaasztalon jelentéseit, amikor családja aludt?

Ügyes trükk: elárulta, hogy be akarják szervezni

Amikor Antall József már az Orvostörténeti Múzeumban dolgozott, Pataki Zoltán nevű munkatársát is megkörnyékezte az állambiztonság.

Az ő stratégiája az volt, hogy munkatársainak kezdte el híresztelni, hogy be akarják szervezni. Így alkalmatlannak minősítették a feladatra.

Úgy tűnik, ez az ún. dekonspiráció volt a legjobb módszer: ha valaki felfedte környezetében, hogy jelentenie kellene, azt nem szerette az állambiztonság. Sajnos kevesen voltak ennyire bátrak.

Beszervezési kísérletek az 1980-as években

A másik történet az 1980-as évek végén, egészen pontosan 1988-ban játszódik. A fiatalok egy szubkulturális csoport tagjaiként, szkinhedekként kerültek az állambiztonság látókörébe. Kifejezetten azért hívták be őket sorkatonai szolgálatra, hogy annak időtartama alatt ügynökbeszervezési nyilatkozatot írassanak alá velük. Galamb fedőnevű ügynök jelentéséből tudjuk a következőket: 

„Pontosítjuk, hogy P. Z. valóban bevonult-e sorkatonai szolgálatra. Ezt követően a BM III/IV-7. Osztály segítségével javaslatot készítünk meghallgatására, valamint megvizsgáljuk operatív célra történő felhasználásának lehetőségét.”

Az említett P. Z. esetében a zsarolási potenciál egy verekedés volt, amely a Fekete Lyukban, 1988 augusztusában történt. Az 1988. október 4-i jelentés szerint  P. Z. „a bevonulása előtt (…) Kiss Istvánnal a Fekete Lyuk nevű szórakozóhelyre mentek, ahol punkok is voltak. A Kretens együttes után a Genossen nyugat-német punk zenekar lépett a színpadra. A zene hallgatása közben P. Z.-t orron vágták. Ekkor a színpadra ugrott és az együttes dobosát a földre rántotta. Ezután leráncigálták a színpadról és elhagyták a szórakozóhelyet.”

Tehát P. Z. a verekedés kezdeményezője volt, abban aktívan részt vett.

Zalavári László bátor volt, P. Z. nem…

P. Z. sorkatona őszintén válaszolt a titkosszolgálat alkalmazottainak kérdéseire, így őt alkalmasnak találták a feladatra. Beszervezték, aláírta a nyilatkozatot és sajátkezű vallomással indította az együttműködést. Rögtön beszélt a Fekete Lyukról, az ottani koncertekről, katonabúcsújáról, amit a Római parton tartott, megnevezte barátait is, akik ott voltak vele.

Ezzel szemben Zalavári László, akit szintén ugyanakkor vonultattak be sorkatonai szolgálatra, ugyanazzal a céllal, hogy őt beszervezzék, azt mondta az állambiztonsági tisztnek, hogy ő nem érzi magát alkalmasnak a feladatra, barátairól nem fog jelentéseket írni.

Ezt a vele készített interjúmban is megerősítette, hogy pontosan így történt.

Behívták sorkatonai szolgálatra, nem sokkal bevonulása után felhívatták az irodába, ahol egy politikai tiszt és az állambiztonság embere várta és beszervezési nyilatkozatot akartak vele aláíratni, amire ő nemet mondott. Bátor tett volt, nem szervezték be. Mindez történt 1988-ban.

Ennyire biztonságban érezték magukat a kádári állambiztonság emberei akkoriban, hogy az évtizedek óta jól bevált beszervezési módszereket alkalmazták.

Mit kezdjünk az ügynökmúlttal?

Magyarországon a 2003. évi III. törvény szabályozza az állambiztonsági múlt megismerését és annak korlátait, így közel sincs az az állapot, mint Németországban, ahol – ahogyan az a Stasi Museum állandó kiállításán is látható – az 1989-ben megsemmisíteni próbált, majd az iratdarálóból kimenekített titkosszolgálati iratokat is próbálják a számítógépes technológia segítségével rekonstruálni. Nálunk ilyen nincs.

Az, hogy éppen melyik ügynökügy kerül nyilvánosságra, éppen aktuális érdekektől vezérelt, ahogyan az ügynökök megítélése is. Tudjuk, több árnyalata van az ügynökjelentéseknek is.

Volt, aki „csak” aláírta a nyilatkozatot, más évtizedeken keresztül jelentett. Volt, akinél egyértelmű, ki volt ellenszenves vagy rokonszenves számára (Vikidál Gyula Nagy Feróról pozitív képet alkotott, Schuszter Lórántról negatívat). Az ügynököket szokás bűnbaknak vagy áldozatnak is megjeleníteni. Fontos, hogy önszántából, hazafias alapon jelentett, vagy zsarolták. Jellemhiba volt-e nála, hogy vállalkozott a feladatra: sikertelenség a pályáján, vagy emberi gyengeség. Van, aki társadalmi pozícióval is érvel: elsőgenerációs értelmiségit vagy szülők nélkül felnőtt embert eszerint könnyebb beszervezni.

Ami jelen esetben a legfontosabb: hódolatom a bátraknak, akik egy embertelen diktatúra körülményei között sem vállalták az ügynökfeladatot, nem kockáztatták családjuk, barátaik, munkatársaik terveit, jövőjét. Nem árultak el bizalmas információkat róluk. Gerincük egyenes maradt.