antall józsef
Nagy János: a politika történelem jelen időben
Eddig soha nem publikált dokumentumok, köztük bizalmas jelentések, belső feljegyzések is olvashatók Kodolányi Gyula „Antall Józseffel a világszínpadon” című könyvében. Nagy János a kötetről írt recenzióját ajánljuk olvasóink figyelmébe!Antall József három éve – Harminc éve halt meg az első szabadon választott miniszterelnök (III., befejező rész)
Még ma is nehéz erről írnom. Vasárnap volt. 1993. december 12-t írunk. Nahlik Gábor, az MTV teljes jogkörrel megbízott alelnöke felkért, hogy mint a Híradó és A Hét főszerkesztő-helyettese, aznap vegyem át az egész televízió ügyeletes főszerkesztői feladatát. Vártam Juhász Judit, az Antall-kormány szóvivőjének hívását, mert már előző este bizalmasan közölte velem, hogy a miniszterelnök úr állapota rosszabbodik, bármi megtörténhet.Antall József – a troll és a hős
A temetésén sírtam. Nem mondom, hogy az volt az utolsó alkalom, de akkor nagyon. És talán még jobban, amikor néhány nappal korábban, este be lehetett menni a Parlamentbe a ravatalához.„Göncz Árpád és Csurka István voltak apám sírásói” – Antall Péter és az Öreg
Harminc éve halt meg Antall József, a rendszerváltás első szabadon választott miniszterelnöke. A megemlékezés során Antall Péter felidézte azokat a családi beszélgetéseket, egyáltalán édesapja megjegyzéseit, amelyek egy-egy fontos politikai döntések után zajlottak le otthon. Az első szabadon választott miniszterelnök fia volt ezúttal az Öreg vendége.Bár egy korszak ikonjának tartja Antall Józsefet Márki-Zay Péter, a nevét nem tudja leírni helyesen
Már megint meggyűlt a baja a baloldalnak a helyesírással, hiszen egykori miniszterelnök-jelöltjük annyira tiszteli Magyarország első szabadon választott miniszterelnökét, hogy még a nevét sem tudja helyesen leírni. Márki-Zay Péternek, úgy tűnik, van valami baja ezzel a családdal, ugyanis korábban Antall József unokahúgának férjét, Jeszenszky nevét emlegette, amikor az ukrán elnökre, Zelenszkijre gondolt.Karácsony Gergely azt szeretné, ha Antall József nevét viselné a ferihegyi gyorsforgalmi út
Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezi, hogy Antall Józsefnek, a rendszerváltás utáni szabad Magyarország első miniszterelnökének a nevét viselje a Liszt Ferenc repülőtérre vezető út.Taxisblokád és a pizsamás interjú – Harminc éve halt meg az első szabadon választott magyar miniszterelnök (II. rész)
Antall József 1990. október 18-án az Egyesült Államokba látogatott az elnök meghívására. Idősebb George Bush a Fehér Házban fogadta a magyar miniszterelnököt és személyes barátságáról biztosította. Erről az eseményről a balliberális média finnyásan, lekezelően, nem a kiemelt helyen számolt be. Egyébként ez máig tart, csak most a fő ellenség Orbán Viktor. Antall hazatérve viszont már nagyon beteg volt, azonnal kórházba került. Megműtötték.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A liberális értelmiség már a nyolcvanas években megkezdte a magyar jobboldal és úgy általában a magyar nép ellen felépíteni az antiszemitizmus vádját
Az M5-ön sugárzott Vörös polip című történelmi dokumentumsorozat hatodik része egy dermesztő fikciós jelenettel zárul. A szocializmus üzleti vonalát képviselő káderek kimondják: a választások után minden ugyanúgy megy tovább, mint eddig. „Az újak? Akik választást nyernek majd? Azok bohócok lesznek, pofáznak majd demokráciáról, visszasírják a Horthy-rendszert. [...] Jöhetnek a fasiszta majmok! Ugrálhatnak! Nevetségessé fogjuk őket tenni.”Antall József három éve – Harminc éve halt meg az első szabadon választott magyar miniszterelnök (I. rész)
Antall Józsefről, az első szabadon választott miniszterelnökről életében mondtak rosszat és jót, de inkább negatív volt a megítélése. Arisztokratikusnak, fensőbbségesnek tartották, a Horthy-rendszer adminisztrációja visszahozatalának kísérletével vádolták, de ezekben a balliberális sajtóvéleményekben több volt a rosszindulat, az irigység, mint a valóság.Ajánljuk még