
A Freeszfe (milyen szép magyar szó is ez) forradalmárai megpróbálnak úgy tenni, mintha nem tudták volna, hogy 600 zenét tanuló gyereket túrnak ki egy olyan ingatlanból, amelyet direkt zeneiskolának újítottak fel. Viszont nem is próbálják eljátszani, hogy ez a legkevésbé is érdekli őket. Felajánlják a gyerekeknek, hogy zenetanulás helyett részt vehetnek majd a forradalomban, de az ingatlant azt nem adják vissza. Morális kötelességüknek tartják, hogy párbeszédet kezdeményezzenek az általuk elkövetett pofátlan lenyúlásról, de vissza nem adnak semmit. A kommunisták ugyanis soha nem adnak vissza semmit, mindig csak elvesznek. Ideje, hogy Niedermüller kerületének lakói hozzászokjanak az új módihoz. A forradalom az első, nem a gyerekek.
Szolidaritását fejezi ki a Freeszfe Egyesület a Molnár Antal Zeneiskola növendékeivel és mestereivel – olvasható a Freeszfe Facebook-oldalán. Bejegyzésükben azt írták, felvették a kapcsolatot a zeneiskola vezetőivel,
miután egy kedd reggeli közlemény nyomán tudomásunkra jutott a tankerület által fenntartott zeneiskola hátrányos helyzete és korábbi kötődése az egyesület nyílt kiírás útján megpályázott és friss önkormányzati döntés értelmében bérbe vett épületéhez.
Hozzátették:
jelen pillanatban nem látunk lehetőséget a konkrét ügy megoldásában való szerepvállalásra, ugyanakkor igyekszünk tovább tájékozódni a körülményekről, és saját történetünk fényében morális kötelességünknek tartjuk az előző évtizedek Színház- és Filmművészeti Egyeteméhez hasonlóan kizsigerelt és magára maradt állami fenntartású intézményekkel való párbeszéd kezdeményezését. A magyarországi művészetoktatás autonómiájának helyreállításához elengedhetetlen, hogy az atomizált alkotótársadalom sorsára hagyott közösségei egymásra találjanak és együttműködjenek.
Forrás: Freeszfe Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
András Horváth
2021-02-16 at 12:45
Kiegészítés! Egyszer már megosztottam ebben az ügyben egy fényképet is,,és javasoltam, hogy a felvonuló diákok, vigyék maguk előtt , a “vezérük ” fényképét is, akiről bármit el tudok képzelni, mert véleményem szerint, ” lesüt róla a gonoszság”!! Ez a fénykép már nincs fenn, valakik leszedték!!! Még szerencsére , a szöveget meghagyták.Egyébként a diákok arca eltakarás miatt nem volt teljesen látható!
Lóri
2021-02-10 at 19:35
A Heti Tv-t is elüldözik a Wesselényi utcából Nieredmüllerék. Mert nem baloldali elkötelezett Ez nem antiszemitizmus?
Telek László
2021-02-10 at 18:28
A Freeszfe viselkedése nem új dolog.Pontosan ezt tették azok, akik 1944-ben az elhurcolt zsidók vagy akik a szocializmus idején a kitelepített osztályellenség lakásaiba költöztek be.Ocsmány dolog.
Grimmbusz
2021-02-10 at 18:19
Alcapi: Ebben mondjuk van valami…
Alcapi
2021-02-10 at 17:29
Kedves fővárosiak! Az ilyen és ehhez hasonló problémáitokat csak és kizárólag ti tudjátok megoldani, nektek kell összefogni és cselekedni! De ahogy elnézem, a budapesti normális többség, a háta közepéig összeszarta magát, és az otthon melegében, a fotel kényelméből, a virtuális térben tud csak harcias lózungokat pufogtatni! Ennyit tudtok, meg esetleg a neveteket leírni! Ezek a liberálnácik, magasról szarnak a fejetekre, de ti még a szátokat is kitátjátok! Csak azt nem tudom, hogy mi a bánatos f_aszra vártok, ki oldja meg helyettetek a problémáitokat? Közel másfél éve hülyét csinálnak belőletek, és marha jókat röhögnek rajtatok, hogy milyen nyúlgerinc nyamvadékok vagytok. Ellenállásotok híján egyre több mindent fognak szétb@szni, mert látják, hogy semmit nem tudtok tenni ellenük! És ezek még csak bemelegítő események, amiket veletek tesznek! Bár az is lehet, nektek ez tetszik, erre vártatok, hisz hagytátok őket hatalomra jutni. Erre szokták mondani itt vidéken, hogy te szakajtottad, te szagolod! ÉBREDJETEK!!!
Biohazard
2021-02-10 at 16:52
Rohadna meg az összes szfe-és büdös, köcsög, buzi, libsi, geci banda, élükön ezzel a magyar gyűlölő, patkány, görény, moslék kötélre való hazaáruló niedermüllerrel. Tényleg ki kell egyenesíteni a kaszát és beszántani ezt a csőcseléket!!!