“Vicc, amit az ellenzék csinál. Még mindig ilyen pitiáner módon egymásnak…, hogy ne legyen frakciója, nehogy már...
„Minden új bizonyítékot úgy tekintek, mint ami a már kialakított véleményemet igazolja” Lord Molson Fogalmazás jelent meg...
Évek óta készül a kormány az új vasúti beruházásra, amely már az első bejelentéstől egyfajta vesszőparipája lett...
Megnyerte az EHF Kupát a Siófok női kézilabdacsapata, miután a döntő visszavágóján 26–21-re legyőzte a dán Esbjerg...
Több, mint negyven éve újságíró, dolgozott a Magyar Televízió A Hét című műsorában is, műsorvezető, majd később...
Indokolja meg, hogy miért veszítette el a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében a nyomravezetői díj...
Tudtuk, hogy a Győr a toronymagas esélyese a Papp László Arénában megrendezett Bajnokok Ligája-elődöntőnek, de ezt egészen...
Ausztriában is van plakátkampány, mégsem foglalkozik vele sem az Európai Néppárt, sem pedig az igen önérzetes Bizottság....
Közterület-felügyelőkre támadtak pénteken az MSZP aktivistái Óbudán, miután a párt reklámautója szabálytalanul, a gyalogosforgalmat akadályozva állt meg...
Mindent felvonultattak a DK kampányfórumán, amit ez a párt tud – volt gyűlölködés, gúnyolódás, álhírterjesztés, öntelt lenézés,...
Az Európai Néppárt döntött: a pártcsalád vezető politikusai a szociáldemokratáknak, liberálisoknak udvarolnak, velük fognak össze, ez az...
Teljes erővel megpróbál beleállni a hazai baloldal a magyar kormány és az EU-t vezető elit közti konfliktusba,...
„Vezetik a végzetek az akarót, a nemakarót vonszolják!” Seneca 1950. májusának 9. napja vidám napsütéssel indult. A...
Nemcsak hanganyagban, de a formátumát tekintve is izgalmas lesz a Tankcsapda ősszel megjelenő új lemeze, május végén...
Kering egy történet a családunkban a dédnagyapámról, miszerint az orosz fogságban krumplihéjon és fokhagymán tengődve élte túl...
Puzsér nyomán a Jobbik hivatalos üzenőfüzetét, a Bétahírt is elöntötte a DK kisnyugdíjas szekcióját oly megkapóan megidéző...
Az ismert jugoszláv szakember nagyon kitalált valamit a CIA-nek, és úgy 2000 táján sikerült is vele (a...
A Liverpool 4-0-ra legyőzte az FC Barcelonát a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének keddi visszavágóján, így háromgólos hátrányról...
Fura asszociációs előadást tartott Tóth Bertalan a keddi sajtótájékoztatóján. Az MSZP elnökének már az új kormánybiztosok kinevezéséről...
Régi igazság a politikában, hogy ellenzékből tét nélkül rá lehet húzni bármilyen felelősséget a kormányra, parttalan ígérgetés...
Nem lehet arról beszélni, hogyan fog iszlamizálódni Európa évtizedeken belül, és ez hogyan vezet el ahhoz, hogy...
„Minél jobban megismerem az embereket, annál jobban szeretem a kutyámat.” Mark Twain Ott hagytuk abba, hogy azt...
Az Ujhelyi-Tordai univerzum tényeit az internet előtti időben „suttogó propagandának” nevezték, és a szocialisták már a nyolcvanas...
Sziasztok, regen irtam nektek, de csak azert, mert parommal, Monival eppen koltozunk. Most talaltuk meg almaink csodakuckojat...
„Utoljára villant föl benne a vén szarvasbika küzdelme, és fáradtan térdére ejtette fejét. Utóvégre nem mindegy? Vagy...
Volt cionista a cionista világmozgalom tagjaként, volt kommunista a Magyar Dolgozók Pártjának, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt...
“Ebbe az országba ne szülj gyereket. Milyen jövője lesz egy ilyen világon?” – anyai nagyapám sokszor ezt...
Legnagyobb riválisa, az Újpest elleni győzelemmel ünnepelte harmincadik bajnoki címét a Ferencváros. A húszezer szurkoló remek hangulatot...
Tudjuk, a Fidesz és az RMDSZ viszonyának 2o12-es rendezése, új mederbe terelése óta többször is megtapasztalhattuk, hogy...
Sem a francia, sem pedig a német lapok nem vitték túlzásba, hogy Matteo Salvini és Orbán Viktor...
Bősz Anett legújabb Facebook-bejegyzésében történelmi bűnnek nevezte azt, ha az Iszlám Állam által elkövetett Srí Lanka-i keresztényellenes...
Egy másfajta, saját határait és kultúráját védő Európa építése érdekében utazott csütörtökön Magyarországra Matteo Salvini. Az olasz...
Teljes az egyetértés Magyarország és Olaszország között az illegális migráció megállításának szándékában és módjában – többek közt...
“Föl kell emelni időközönként a fejünket, egyénként és közösségként is, körültekintenünk a világban, és fölfedezni, hogy alapvetően...
Kálmán Olga és Kéri László a minap egy 2030-ig Orbán? című Youtube-videóban kesergett a Fidesz-szavazók alultájékozottságán. Abból...
20 éves lett az Index, ami az SZDSZ-nek is jól állt hajdanán. E nagyszerű évforduló kapcsán végigolvastuk...
Van abban valami keserédes romantika, hogy május elsejei programját a Jobbik tette közzé elsőként. Az ellenzéki pártoknak...
Előző cikkemben bemutattam Ákos Miklós úttörőknek írt propaganda-meséjét, most az ÁVH őrnagyának könyvei és forgatókönyve következnek. Írt...
A társadalom legfontosabb és legégetőbb problémáira rávilágító beszélgetést tartottak az Anker’tben, az ellenzék pedig újabb csatateret talált,...
A magukat függetlenként jellemző balos sajtóorgánumok egyik legkedvesebb időtöltése, hogy a magyar egészségügybe minden elképzelhető módon belerúgjanak,...
Kína – új szuperhatalomhoz méltóan – a napokban rendezi meg az Egy övezet, egy út kezdeményezés csúcstalálkozóját....
Az arab világ félmilliárd fős népességrobbanása elsöpörheti az európai kultúrát; az ENSZ hivatalos demográfiai adataiból is világosan...
Tizedik alkalommal rendezik meg a Budapest Folk Festet, amely idén négy helyszínen várja az érdeklődőket. Május 22-től...
Kell legyen a kimondott szavaknak következménye! Az elmúlt években a kormánypártiak ellen felsorakoztatott töménytelen mennyiségű, jórészt teljesen...
„És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája;” Jelenések 13:5 51 évvel ezelőtt, 1968 tavaszán a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS