Több mint negyvenhatmillió választópolgárt várnak Olaszországban az urnákhoz vasárnap, akik három nagy pólus, a Matteo Renzi vezette...
. Ma reggel megpróbáltam megérteni a Karácsony Gergely által hirdetett „szociális demokráciát”. Ez nem volt igazán jó...
Április 8-a után immár bizonyosan vége lesz a világnak, legalábbis erre utal az az ígéretcunami, amelyet Karácsony...
Öntudatos arccal mondja bele a kamerába Patrice, a svéd anyuka, hogy mennyire utálja, amikor megkérdezik tőle, fiú-e...
Miközben Budapesten erősnek és legyőzhetetlennek vizionálja az MSZP-t Kunhalmi Ágnes, a párt erős embere, szűkebb felségterületén, a...
Koholt vádak és megalapozatlan rágalmak mentén, csupán a politikai lejáratás szándékával intézi támadásait a kormánypárti képviselők ellen...
A pártállamban karriert építő, a Jobbikot nemrég még lenácizó Magyar György ügyvéd kampányát segíti a siófoki Jobbik-közeli...
Szombat délelőtt 10 órakor iktatták be Hódmezővásárhely új, „független” polgármesterét, akiről már a múlt vasárnapi választás estéjén...
Az a jövő amiért elmúlt nyolc évben a magyar emberek megdolgoztak és végre Magyarországot emelkedő, fejlődő pályára...
Hát az meg mi? Nagyjából negyvennégy évet töltöttem el életemből azzal, hogy semmi hasonlóról nem hallottam....
Az első téli olimpiai arany után végre az első atlétikai világbajnoki győzelem is megvan! Márton Anita megnyerte...
A hvg.hu információi szerint pénteken este újra őrizetbe vették Czeglédy Csabát. Az adócsalással gyanúsított, de a választáson...
Ha a milliárdos ennyire szívén viseli a migrások ügyét, akkor „miért velünk szórakozik”? Invitálja őket inkább az...
Jobbiktól az MSZP-ig minden ellenzéki pártnak, aki nem áruló, meg kell állapodnia arról, hogy minden körzetben csak...
Rohadt állatok az orvosok, elvenném a diplomát, szanaszét verném a fejüket, és utána csuknám őket börtönbe –...
Olaszország a választások véghajrájában van, a feszültség tapintható. A legfrissebb mérések szerint a főnixmadárként „feltámadó” Berlusconi vezette...
A Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette a szocialista Czeglédy Csaba mentelmi jogát. A bizottság erről sürgősséggel döntött...
Létrejött az ellenzéki pártok és Soros György között a paktum, aminek a lényege, hogy április 8-ára a...
Gyurcsány vizitdíjas egészségügyi államtitkára újabban Vona Gábor egészségügyi politikájának egyik ideológusa – derül ki a Kékes Online...
„Ez egy dulakodás volt, utána egyórányi dulakodás következett, ahol folyamatosan támadt nekem Józsa, és én védekeztem....
Farkasordító hidegben várakoztunk Szegeden, a Dorozsmai úti börtön előtt Czeglédy Csabára, aki ma este kiszabadult. Keserédes nap...
Ha az Orbán-kormányt leváltják, ingyenes lesz a rezsi – olvasónk levele szerint ilyen, Gyurcsány Ferenc választási igérgetéseihez...
Csütörtökön, nem sokkal hat óra előtt kiszabadult a szegedi börtönből a több mint hatmilliárdos költségvetési csalással gyanúsított...
A hódmezővásárhelyi választási eredmény ismeretében sem változtatnék a kormányzati kommunikáción, vagy a Fidesz kampánystratégiáján – szögezte le...
Ausztria az egyik legfontosabb szövetségese Magyarországnak, és a két kormány visszatért a baráti kapcsolatokhoz – mondta Szijjártó...
Markáns bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán Budaházy Edda, a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György testvére. Ebben kemény szavakkal bírálta...
Érdekes és nívótlan közjátékba torkollott a mai Kormányinfó a Parlamentben, miután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatójának...
A választópolgárok, szellemi honvédők egyre erősödő akaratát tiszteletben tartva a CÖF-CÖKA március 15-én ismét Békemenetet szervez –...
Nem tanácsolom, hogy túlértékeljük a hódmezővásárhelyi választás eredményét, igaz, alul sem szabad értékelni – mondta Törcsi Péter,...
“Bevallom, rendkívüli módon felháborított a hivatásom és a munkám cinikus gyalázása az ATV-n, és máris a laptopom...
Az elmúlt hónapokban több oldalon megjelentek olyan mémek, amelyek halálosan fenyegetik Orbán Viktor miniszterelnököt, illetve a Fidesz...
Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult a Czeglédy-ügy apropóján Tényi István, aki közérdekű bejelentésében azt kérte a kormányfőtől, hogy...
„A stílus maga az ember.” Comte de Buffon A sajnálatos A Hmvhely-i (ott voltam katona és akkoriban...
Felgyújtották a kárpátaljai magyar szövetség ungvári irodáját. Miután lassan magyarul sem hagyják tanulni a helyi diákot, ez...
Az Európai Unió sokat tehet azért, hogy beköszöntsön a Közel-Keleten a béke, és azok, akik ma menekülnek,...
Fürst György volt VI. kerületi szocialista alpolgármester esetében helybenhagyta az Andrássy úti ingatlanok ügyében másodfokon eljáró bíróság...
Összeült szerdán a nemzetbiztonsági bizottság, amelynek ellenzéki tagjai – közöttük az MSZP-s Molnár Zsolt elnök – ezúttal...
Baráti tűzzel sorozta meg a 888.hu ma délelőtt a PestiSrácok.hu-t, amiért kilógunk a sorból. Piciny lelkünk nem...
Elévülés miatt nem vizsgálódhat a hatóság abban az ingatlanbotrányban, amelynek – egy volt érintett szerint – Botka...
Durván összecsaptak az álláspontok a befogadás és a kötelező betelepítés kérdésében az ENSZ menekültügyi globális javaslatcsomagjának parlamentközi...
Akik ma a kormányváltást kívánják, lényegében saját romlásukat szorgalmazzák – hangsúlyozta Boross Péter a Magyar Hírlapnak adott...
Ötvenezer migránst osztana szét az unió tagállamai között Brüsszel úgy, hogy figyelmeztetésük szerint a bevándorlók áttelepítéséből minden...
A társasjátékok újra a virágkorukat élik. Talán azért is, mert esélyt adnak arra, hogy kibújjunk a mobil,...
Gyurcsány, Szél, Vona, Karácsony, és aki odaér. Minden létező és nem létező ellenzéki erő „összefogásba” kezdett....
Mit tesz Isten, a választások előtt két hónappal egyre határozottabban érzékelhetjük, hogy mindannyiunk szeretett Facebook-ja, hogy, hogy...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS