Pesti Srácok

Tajvan szerint a kínai légierő eddig sosem tapasztalt mértékben sértette meg légterét

Tajvan szerint a kínai légierő eddig sosem tapasztalt mértékben sértette meg légterét

A kínai légierő húsz harci repülőgépe sértette meg Tajvan légterét pénteken; eddig ilyen mértékű behatolást nem tapasztalt a sziget védelmi minisztériuma. Megfigyelők szerint az eset a térségbéli feszültség újabb eszkalációját fémjelzi.

A sziget védelmi minisztériuma közölte, hogy a helyi légierő rakétákat használt a légtérsértés "megfigyelésére" a délnyugati légvédelmi övezetben, bár ezt pontosan a tárca nem fejtette ki. Hozzátette, hogy saját repülőgépeik a többi között rádión is figyelmeztették a kínai pilótákat. A kínai harci repülőgépek a Bashi-csatornán keresztül repültek át, amely Tajvant elválasztja a Fülöp-szigetektől. A tajvani biztonsági helyzetre rálátással bíró forrásra hivatkozva a Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy a kínai hadsereg a Bashi-csatornában hadgyakorlatot tart, amelynek során amerikai hadihajók elleni támadásokat gyakorolnak.

Kína, amely saját területének tekinti a szigetet, az elmúlt hónapokban rendszeresen megsértette annak légterét, de ezeket a berepüléseket eddig általában egy vagy két felderítő repülőgéppel hajtotta végre. Az utóbbi időben viszont fokozta katonai tevékenységét Tajvan térségében. A tajvani védelmi tárca szerint rendkívül szokatlan, hogy ilyen nagy számban vegyenek részt kínai harci repülőgépek egy bevetésen. Hozzátette, hogy soraikban négy H-6K típusú, nukleáris fegyverek hordozására képes bombázó is volt. Pénteken egyébként Joe Biden amerikai elnök kormánya és a tajvani vezetés megállapodást kötött egy partiőrség-munkacsoport létrehozásáról annak nyomán, hogy Kína törvényben engedélyezte saját partiőrségének, hogy szükség esetén tüzet nyithasson a külföldi hajókra.

A kínai kormányzat diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz vele szemben, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében. Az Egyesült Államok a legtöbb országhoz hasonlóan nem rendelkezik hivatalos diplomáciai kapcsolatokkal Tajvannal, ugyanakkor hallgatólagosan garantálja a sziget biztonságát a helyi vezetés legnagyobb fegyverbeszállítójaként.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.