Pesti Srácok

Táncolj Peti, búcsúbuli

Táncolj Peti, búcsúbuli

Mint napjaink legjobb magyar, sőt, belegondolva, a világ legjobb gonzó újságírója, megszólítva éreztem magam, hogy reagáljak Magyar Péter bulikirály mivoltára. Meg kell hagyni, tud a srác, ilyen arccal vezetni egy szektát, egy gyanús foltokkal éktelenkedő fehér gatyában igazi politikusi kvalitásokra vall.

Oh, Péter, végigkövettem a közösségi médiában a csütörtök estédet, és meg kell valljam, lenyűgözött. Tíz évvel fiatalabb vagyok nálad, magam se vetem meg az alkoholt, de Péter, a mostani teljesítményed még főiskolás koromban is állva hagyott volna.

Pedig nem voltunk visszafogott arcok. Volt, mikor az ukrán rendőrök elől futottunk, volt, mikor az egyik haverunk véletlenül alkoholmentes sört hozott, ezért az egész ládányit rálocsoltuk, sőt, az is előfordult, hogy kidobtak minket egy-egy helyről, de több mint húsz évvel fiatalabbak voltunk, mint te most.

Nájsz, szép munka az, amit a te korodban most összehoztál. Igaz, mi annak idején nem is építettünk magunk köré szektát. Nem volt több ezer magányos középkorú asszony, aki követte volna a Facebook-oldalunkat, sőt, igyekeztünk minél kevesebbet posztolni a hasonló estéinkről, így nem kerültek ki az ilyen videók:

PestiSracok facebook image

Továbbá, ha véletlenül ráhajtottunk egy-egy lányra, nem a táncparkett közepén próbáltuk orálisan kielégíteni, azzal megvártuk a buli végét:

Te vagy a király, Péter, leborulnék elötted, ha nem félnék, hogy véletlenül átesel rajtam. Mindenesetre egy sörre bármikor a vendégem vagy, beszélgessünk egyet, csak mi, mint férfi a férfival, kamerák, övcsatok és a Révai-lexikon nélkül. Testőröket hozhatsz, majd viszem az olvasóim. És, ahogy mondani szoktad: LEGYEN BÉKE4!!!4444!!!!

P.S. (érted... PS): Ha legközelebb hazaérsz a bulikából, ne az legyen az első dolgod, hogy kiírod Facebookra, hogy milyet balhéztál a keményfiúkkal. Persze, lehet törölni, de ez a csúnya internet még akkor sem felejt, ha magaddal viszed a Meta-macát Brüsszelbe:

Fotó: olvasónktól

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.