Pesti Srácok

Tényi István a Nemzetbiztonsági Kabinet összehívását indítványozza az izraeli háború miatt

Tényi István a Nemzetbiztonsági Kabinet összehívását indítványozza az izraeli háború miatt

A Nemzetbiztonsági Kabinet rendkívüli ülését, a Magyarország területén lévő izraeli érdekeltségek védelmének megerősítését indítványozta Orbán Viktor miniszterelnökhöz írt közérdekű bejelentésében Tényi István, indoklása szerint ugyanis az izraeli háború miatt megnőhet hazánk terrorfenyegetettsége is.

A közel-keleti háborús helyzet miatt megnőhet hazánk terrorveszélyeztetettsége is – írta közérdekű bejelentésében Tényi István, aki azt kérte a miniszterelnöktől, hogy hívja össze a Nemzetbiztonsági Kabinetet. Indoklása szerint erre a növekvő feszültség miatt, valamint a közvélemény informálása és megnyugtatása érdekében lenne szükség. Javaslata szerint a Nemzetbiztonsági Kabinet rendkívüli ülésén kerüljön sor a kialakult helyzet elemzésére, a háborús konfliktus következményeinek megvitatására. A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott bejelentésében úgy fogalmaz:

Továbbá azt is kéri, hogy az Országgyűlés határozati javaslattal álljon ki a béke, illetve Izrael Állam területi épsége mellett.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozza Tényi István, hozzátéve:

A közérdekű bejelentést a Belügyminisztérium, illetve az Országgyűlés Hivatala felé is továbbította Tényi István.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.