Pesti Srácok

Tényi István a rendőrséghez fordult a holnapi "palesztinbarát" megmozdulás ügyében

Tényi István a rendőrséghez fordult a holnapi "palesztinbarát" megmozdulás ügyében

Tényi István egy, az Indexen megjelent cikk információi alapján fordult a Belügyminisztériumhoz és a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz.

Tényi István lapukhoz megküldött közleményében azt írja: 2023. október 12-én 17 óra 33 perckor beszámoló jelent meg az index.hu oldalon Budapesten szerveznek palesztinbarát tüntetést, fegyveres védelmet kapnak a zsidó intézmények címmel. Sajtóinformációk szerint péntekre egy palesztin csoport Gáza melletti kiállást tervez a Külügyminisztérium épülete elé, írja a Hetek. Pont arra a napra, amikor a Hamász világméretekben mozgósítja a terror, a zsidógyűlölet és a népirtás palesztin zászlót lengető, kefijás támogatóit.

– olvasható a közleményben. Tényi István arra kéri a Belügyminisztériumot, hogy minden eszközzel szerezzen érvényt az Alaptörvénynek. Tényi ezek mellett indítványozta, hogy Magyarország Kormánya ítéljen el minden olyan megnyilatkozást, amely az ártatlan áldozatok életét kioltó, emberiségellenes, esztelen terrortámadás egyértelmű megbélyegzése helyett indokot próbál keresni erre a barbár cselekedetre. Magyarország Kormánya tegyen meg minden olyan intézkedést, amely nyomatékosítja Magyarország maradéktalan szolidaritását a terrortámadás áldozatául esett szövetségesével.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI/AP/Thibault Camus

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.