Pesti Srácok

Tényleg itt a világvége - Gyurcsány visszavonul a politikától

Tényleg itt a világvége - Gyurcsány visszavonul a politikától

Kemény idők, de mi álljuk – mondta egykor Virág elvtárs, amikor a nemzetközi helyzet fokozódott, ezt azonban még a sokat tapasztalt bolsevik sem láthatta előre jönni: nem elég, hogy a Péter ledobta az atoNboNbát, amin órák óta jókat derül a magyar közélet, még mindig nincs pápánk, erre tessék, Gyurcsány lemond, visszavonul, és különválik Klárától. Kevés reményünk között dédelgetjük, hogy így talán lesz ideje megírni azokat a k@rva jó könyveket a modern baloldalról.

– közölte csütörtöki Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferencné, aki hamarosan már nem lesz Gyurcsány Ferencné, mert azt is bejelentette, hogy sok-sok vívódás után meghozták a döntést, és elválnak. Mint azt Gyurcsány Ferencné megírta, Ferenc azért is döntött úgy, ahogy mert „végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat”.

Azt, hogy Ferenc bő húsz évet késett a lemondással, az épelméjűek számára nem kérdéses, az időzítés azonban – ezt be kell vallanunk – zseniális. Péter reggel ledobta az atoNboNbáját, de a nagy detonációból csak egy újabb befosás lett, órák óta rajta röhög az egész ország, kivétel a liberális sajtót, amely még mindig hurrikánként szagolgatja a lepkefingot. Magyarországon az a ritka politikatörténeti konstelláció valósult meg csütörtökön, hogy a kormány illendően megköszönhet egy nagy-nagy leleplezést, ha már évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy a készletek és a készségek megdézsmálása helyett honvédséget csinál a honvédségből.

PestiSracok facebook image

De hiába a ritka politikatörténeti konstelláció, Ferenc ezúttal is elvitte a show-t, a kicsi pedig majd megfejti, hogy a Tóni vette rá Ferencet a visszavonulásra, és a válásra. Kevés olyan megosztó figurája van a magyar politikának, mint Gyurcsány, aki a Harmadik Magyar Köztársaság egyetlen olyan vezetője volt aki a tömegbe lövetett, nyíltan és folytatólagosan a határon túli magyarok ellen uszított, nyíltan és folytatólagosan gyalázta, lekezelte az összmagyarságot, ellenzékben pedig lámpavasazással és újabb vörösterrorral riogatta a kormánnyal szimpatizálókat.

Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy az ellenzéki térfélen sokáig egyeduralkodó Gyurcsány Ferenc sok-sok vidám pillanatot is szerzett politikai elkötelezettségtől függetlenül. Soha nem fogjuk elfelejteni küzdelmét a prímszámokkal, a kígyózó kígyókkal, a terépcsecsővel, a rendszeres bérmálkozásával, vagy amikor országjárásán behugyozva térítette a fiatalokat.

Dobrev Klárának nincs igaza, amikor azt írja, hogy távozásával Gyurcsány véget vet a gyurcsányozásnak, mivel a gyurcsányozásért Gyurcsány annyit tett, hogy az évtizedekre a társadalom szövetének része lett. Világnézettől függetlenül velünk marad, mert mindenre alkalmazható. És Klárának abban sincs igaza, hogy innentől a DK megerősödve menetel tovább a dicső európai értékek mentén, mert Gyurcsány nélkül nincs DK. Gyurcsány Ferenc nélkül a DK, mint családi vállalkozás, értelmezhetetlen, így gyorsabban fog eltűnni a süllyesztőben, mint az az MSZP, amely ellen Ferenc egykor öriharit fogadott.

Nézzük ugyanakkor az embert! A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Ferenc most úgy lép le, hogy marad, aztán majd diadalmasan visszatér. Emellett az szól leginkább, hogy valódi távozása a magyarok érdeke lenne, azt meg azért már mégsem. Az utóbbi időkben tett megnyilvánulásai alapján ráfér egy kiadós pihenés és szakértő gondoskodás egy megfelelő helyen. A válás pedig mindig kudarc, de magánügy.

Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.