Pesti Srácok

Terrortámadás Manchesterben: 22 halott, 59 sérült – Az Iszlám Állam követte el (Frissített!)

Terrortámadás Manchesterben: 22 halott, 59 sérült – Az Iszlám Állam követte el (Frissített!)

Huszonketten meghaltak és ötvenkilencen megsebesültek, amikor robbanás történt hétfő éjjel, helyi idő szerint fél 11 körül a Manchester Arenában, Ariana Grande amerikai énekesnő koncertje után a stadion előcsarnokában – számolt be a BBC. Az áldozatok többsége tizenéves lány volt. Az Iszlám Állam magára vállalta a terrormerényélet elkövetését. Még nem tudni, van-e magyar az áldozatok vagy a sérültek között.

14:35: A brit kormányfő a válsághelyzeti tanácskozó testület, a COBRA értekezlete utáni sajtótájékoztatón elmondta: a rendőrség és a biztonsági szolgálatok meggyőződése szerint egyetlen merénylőről van szó, de folyik a vizsgálat annak kiderítésére is, hogy az elkövető egyedül vagy valamely csoport tagjaként cselekedett. Az áldozatok nemzetiségét egyelőre nem közölték. A sebesülteket ápoló intézmények nyilatkozataiból az derül ki, hogy sokan még nincsenek túl az életveszélyen, a halálos áldozatok száma növekedhet.

13:19: Őrizetbe vettek kedden egy 23 éves férfit a terrortámadással összefüggésben. A rendőrség a Twitteren azt közölte, hogy a férfit Manchester déli részén fogták el.

13:13: Nagyon hiányos volt, szinte nem is volt biztonsági ellenőrzés az arénába való belépéskor – jelentette ki Nikola Trochtová, egy fiatal cseh lány, aki hétfőn este Manchesterben részt vett a terrortámadással végződött koncerten. Mint mondta: „Nem kellett átmenni semmiféle fémdetektoros kapun. Az egyetlen, ami érdekelte őket, van-e nálunk víz”.

PestiSracok facebook image

12:40: Theresa May brit miniszterelnök szerint a biztonsági szolgálatok tudják, hogy ki követte el a hétfő éjszakai öngyilkos merényletet Manchesterben. May egyelőre nem fedte fel az öngyilkos merénylő kilétét, mondván: a hatóságok még dolgoznak a merénylő személyazonosságának kétséget kizáró megerősítésén.

9:32: Az Iszlám Állam jelentkezett a manchesteri robbantás elkövetőjeként, a dzsihadista szervezett közösségi portálokon tette közzé az ezt ismertető videofelvételt – közölte kedden az Akbar Irak internetes portál. A hírt a TASZSZ orosz hírügynökség közölte, nyugati hírforrások egyelőre nem vették át a jelentést. A SITE amerikai hírszerzési portál szerint az Iszlám Államhoz közel álló közösségi médiában látható videón a merénylet állítólagos elkövetője beszél, de egyelőre semmilyen szervezet nem vállalta magára a támadást.

8:33: A manchesteri robbantás terrortámadás volt, és egy férfi követte el egy nála lévő pokolgéppel, ő maga is meghalt – jelentette be kedd reggel a brit rendőrség. Abban egyelőre nem biztos a rendőrség, hogy az illető egyedül hajtotta-e végre a támadást, vagy voltak segítői. A halálos áldozatok száma 22-re emelkedett a korábbi 19-ről, és a halottak között gyerekek is vannak – közölték. Egyelőre nem világos, hogy a merénylőt is a halálos áldozatok közé sorolják-e. Az éjszaka több mint 400 rendőr dolgozott a terrortámadás körülményeinek felderítésén és a helyszín biztosításán.

A feltételezett terrortámadás egy koncert után történt, amin nagyon sok fiatal vett részt, többségében lányok. A Guardian tudósítása szerint 59 embert vittek kórházba, többeket pedig a helyszínen láttak el. Az első hírek még 19 halottról szóltak. A BBC televízió Twitter-profilján azt jelentette, hogy a brit rendőrség kedd reggel Londonban kiürítette a Victoria buszpályaudvart, mert egy gyanús csomagot találtak a közelében, ezt. A buszpályaudvart és a környező utcákat lezárták. Ezt a csomagot később felrobbantották, de kiderült, nem robbanóanyag volt benne.

Fotó: Getty Images

Ezt a rendőrség is megerősítette. A terrorelhárítás és az MI5 belbiztonsági szervezet is részt vesz a lehetséges közreműködők utáni kutatásban. A brit közmédia amerikai tisztviselőktől származó, meg nem erősített értesülései szerint öngyilkos merénylő hajthatott végre támadást. Tudósítójuk a helyszínen önkéntes mentőkkel beszélt, akik elmondták, hogy a sérülteknek repeszektől származó sérüléseik vannak. Az alábbi videón a robbantás utáni pillanatok láthatók, amikor Sokan sikoltozva menekülnek az épületből.

21 ezren lehettek a koncerten, sok gyermek és tinédzser. Sokan a városban ragadtak, nem tudnak hazajutni – írja a Guardian. Nekik a helyiek igyekeznek segíteni, sokan szállást ajánlottak, teát visznek, ingyen fuvart ajánlanak, amihez a taxisok is csatlakoztak. A lap azt írja: az egyik manchesteri kórház baleseti osztályát, ahol a sebesülteket kezelik, lezárták a rendőrök, bizonyítékok tárolására használt zacskókkal járnak ki-be a nyomozók.

Fotó: Peter Byrne

Andy Holey, aki feleségéért és lányáért ment az arénához, a BBC-nek elmondta: miközben várakozott, hatalmas robbanás történt, ami tíz méterre lökte őt. Emberek hevertek a földön, ő felkelt és a családját kezdte keresni, akik végül épségben előkerültek. Holey szerint a robbanás a jegypénztár közelében történt. Emma Johnson és férje két gyermekére várt, amikor megtörtént a robbanás.

– mondta, és ő is hozzátette, hogy a földön mindenfelé emberek feküdtek. A rendőrség körülzárta a környéket, igyekeznek az embereket minél messzebb szorítani. A BBC tudósítója szerint nagyon sok a fiatal. Mindenki igyekezett minél többet megtudni arról, hogy mi történt, és tudatni családjával, hogy épségben van.

Fotó: Getty Images

A TMZ értesülése

szerint Ariana Grande felfüggeszti turnéját, ami Lengyelországot és Németországot is érintette volna. Az énekesnő a Twitteren azt írta:

Fotó: Peter Byrne

Nem tudni, van-e magyar áldozat

Folyamatban van az áldozatok azonosítása, így még nem tudni, van-e magyar érintettje a Manchester Arena rendezvényközpontban hétfő éjjel történt robbantásos merényletnek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán kedden. Szijjártó Péter közölte, a magyar nagykövetségen várják azok hívását, akiknek rokona, ismerőse ott volt a koncerten, és most nem tudják vele felvenni a kapcsolatot. A magyar kormány határozottan elítéli a támadást, részvétét fejezi ki az áldozatok családjának, és mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek - tette hozzá.

Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki II. Erzsébet brit uralkodónak. Az államfő együttérzését fejezte ki az áldozatok rokonainak is, és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek. Mint írta:

Orbán Viktor részvétét fejezte ki

A manchesteri terrortámadás kapcsán Orbán Viktor levélben fejezte ki részvétét Theresa May brit kormányfőnek – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-t. A magyar miniszterelnök levelében azt írta:

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményében együttérzését fejezte ki. Hozzátette:

Sokakat még mindig keresnek a hozzátartozóik; Forrás: Twitter

Felfüggesztik a kampányt

Nagy-Britanniában június 8-án előrehozott parlamenti választások lesznek, a történtek miatt viszont a pártok azt közölték, felfüggesztik a kampányt. Jeremy Corbyn, a brit munkáspárti ellenzék vezetője kedd reggel bejelentette, megbeszélést folytatott Theresa May miniszterelnökkel, és egyetértettek abban, hogy a választási kampányt „további rendelkezésig” felfüggesztik. Corbyn egyúttal kifejezésre juttatta részvétét az áldozatok hozzátartozóinak és elismerését a mentőszolgálatoknak. Úgy fogalmazott:

Sadiq Khan londoni polgármester hajnalban azt hangoztatta, hogy a főváros „Manchester mellett áll” a tragédiában. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök döbbenetének adott hangot a „Manchesterből érkező, szívszorító hírek miatt”, és elítélte a „barbár támadást”. Theresa May korábban kijelentette, hogy az észak-angliai Manchester Arena rendezvényközpontban történt robbantást terrorcselekményként kezelik.

– jelentette ki keddi közleményében Emmanuel Macron francia államfő. A dokumentumban, amelyet az elnöki hivatal hozott nyilvánosságra, Macron bejelentette, hamarosan telefonon beszél Theresa May brit kormányfővel, és folyamatosan tájékozódik a manchesteri támadással kapcsolatos vizsgálatról. Macron mellett Angela Merkel, Donald Trump, Vlagyimir Putyin orosz elnök és számos állam vezetője fejezte ki együttérzését a terrortámadás miatt.

2005 óta ez a legsúlyosabb terrorcselekmény

Ez a legsúlyosabb terrorcselekmény Nagy-Britanniában azóta, hogy 2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő pokolgépeket robbantott három londoni metrószerelvényen és egy városi buszon, 52 embert megölve és több mint hétszázat súlyosan megsebesítve. A legutóbbi súlyos nagy-britanniai terrortámadás március 22-én történt, amikor egy magányos merénylő, Khalid Masood járművével nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a londoni Westminster híd járdáján, majd kocsijából kiszállva, a parlament épületénél késsel megölt egy rendőrt. Annak a támadásnak a rendőrrel együtt öt halálos áldozata volt. A merénylőt a parlament fegyveres őrsége a helyszínen agyonlőtte.

Forrás: MTI, BBC, Guardian, 24.hu. Vezető kép: Independent

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.