Pesti Srácok

Terrortámadás történt Stockholm belvárosában (Frissített)

Terrortámadás történt Stockholm belvárosában (Frissített)

Meg nem erősített információk szerint már legalább három halálos áldozata van annak a feltehetően terrorista támadásnak, amit pénteken követtek el Stockholm belvárosában.

Twitter

Az elkövető járókelők közé hajtott egy teherautóval, majd egy híres üzletbe rohant. Óriási pánik tört ki a városban, helikopterek köröznek a belváros felett. Nagyon sok sérültről szólnak az első hírek.

Stefan Löfven svéd miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy "minden jel szerint" terrortámadást követtek el a kisteherautóval. Később ezt azzal a kijelentéssel erősítette meg, hogy Svédországot megtámadták.

Az áldozatok számáról eltérő értesülések láttak napvilágot, de a hivatalos közlésekből is kitűnik, hogy legalább hárman meghaltak és a sok a sebesült is. A teherautó vezetőjéről egyelőre semmit sem közöltek. A gépkocsi a gázolások után nekiment egy áruház épületének.

PestiSracok facebook image

Egyes sajtóértesülések szerint lövések is eldördültek, de ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg. Löfven kormányfő a támadás időpontjában úton volt Göteborg felé, de visszafordult a fővárosba

Európában több gázolásos merényletet is elkövettek azóta, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet felszólította híveit, hogy használják fegyverként a gépkocsikat.

Londonban idén márciusban négy gyalogost gázoltak halálra a Westminster hídon, a franciaországi Nizzában 86 ünneplőt gyilkolt meg egy teherautós merénylő tavaly júliusban, a nemzeti ünnepen, decemberben pedig Berlinben volt hasonló támadás 12 halálos áldozattal.

A TT svéd hírügynökség szerint folyamatban van a stockholmi pályaudvar kiürítése, és felfüggesztették a vonatok közlekedését.

A svéd miniszterelnök közölte, hogy a belvárosban elfogtak egy embert, eközben a svéd média arról ír, hogy hárman ugrottak ki a teherautóból a gázolás után – írja a Bild.

Forrás: BBC, Mirror, Fotó: Twitter

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.