Pesti Srácok

Tim Walz hivatalosan is elfogadta az alelnökjelöltséget a Demokrata Párt konvencióján

Tim Walz hivatalosan is elfogadta az alelnökjelöltséget a Demokrata Párt konvencióján

Tim Walz minnesotai kormányzó hivatalosan is elfogadta szerdán a Demokrata Párt chicagói elnökjelölő konvencióján, hogy pártja őt indítja alelnökjelöltként Kamala Harris elnökjelölt mellett a novemberi amerikai elnökválasztáson.

Beszédében Walz kijelentette, hogy a jelöltség "élete nagy megtiszteltetése". Hangoztatta, hogy a közelgő elnökválasztáson meg kell védeni azokat a szabadságjogokat, amelyeket Donald Trump republikánus elnökjelölt "támadás alá vont".

- mondta Walz, aki szerint Trump győzelmével csak a gazdagok és a legszélsőségesebb gondolkodásúak járnának jól. Azt mondta, a választóknak meg kell érteniük, hogy Trump elképzelései nemcsak "furák", hanem "helytelenek és veszélyesek".

PestiSracok facebook image

A 60 éves Tim Walz alelnökjelöltté válása előtt viszonylag kevéssé volt ismert országosan. Politikai elemzők úgy vélik, azért eshetett rá a választás, mert a Demokrata Párt azt reméli, az ő személyével sok szavazatot nyerhetnek el a Középnyugat kulcsfontosságú csatatér-államaiban, vagyis azokban az ingadozó államokban, ahol rendszerint nem jellemzően republikánusokra vagy demokratákra voksolnak az emberek, hanem politikai rokonszenvük és választásuk az aktuális helyzetnek megfelelően alakul.

Az őt támogató demokrata pártiak úgy vélik, Tim Walz a férfiasság modellalakja a modern Amerikában: olyan férfi, akinek nem okoz gondot, ha egy nő a felettese, aki képes a saját "fehér privilégiumát" arra használni, hogy elősegítse színes bőrű nők előmenetelét és harcba szálljon a reproduktív jogokért, de emellett szeret vadászni, horgászni és autót szerelni is. A Demokrata Párt stratégái szerint Walz vonzereje nagyrészt a nők melletti kiállásában rejlik, illetve abban, hogy támogató szerepre törekszik Kamala Harris mellett, és úgy teszi hozzá energiáit a kampányhoz, hogy közben nem akarja átvenni az irányítást és uralni a helyzetet.

A republikánusok élesen támadták Walzot katonai karrierjével kapcsolatos állításai, gazdasági intézkedései és az LMBTQ-mozgalmak támogatása miatt. Stephen Miller, Donald Trump tanácsadója "Tampon Timként" kezdte gúnyolni a kormányzót amiatt, hogy a kormányzó korábban elrendelte: a minnesotai iskoláknak a mosdókban biztosítani kell intim betéteket és tamponokat. Karoline Leavitt, Trump kampányszóvivője úgy fogalmazott, hogy Walz "megszállottan akarja a legszélesebb körben elterjeszteni Kalifornia veszélyesen liberális elképzeléseit".

Kamala Harris csütörtökön, az elnökjelölő konvenció zárónapján mond beszédet, amely a chicagói rendezvény nagyszabású fináléja lesz. Harrist gyorsított eljárásban választotta elnökjelöltté a Demokrata Párt Joe Biden jelenlegi elnök visszalépése után, augusztus elején a konvención szavazati joggal bíró delegáltak már előrehozott internetes voksoláson szavaztak. Így a hétfőn kezdődött négynapos konvenció formalitássá vált eredeti célja, az elnökjelölt kiválasztása tekintetében, kedden a résztvevők egy pusztán ceremoniális szavazás keretében nyilvánították Harrist hivatalosan a párt elnökjelöltjévé.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Caroline Brehman)

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?