Pesti Srácok

Titkosítják az új nemzetbiztonsági bizottság munkáját Hong Kongban

Titkosítják az új nemzetbiztonsági bizottság munkáját Hong Kongban

Titkosítják Hongkongban az új nemzetbiztonsági törvénnyel kapcsolatos feladatok ellátására felállított bizottság munkáját - közölte Carrie Lam hongkongi kormányzó keddi sajtótájékoztatóján.

A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna által közvetített sajtóértekezleten a hongkongi kormányzó elmondta: bár az elnöklete alatt működő bizottság első, hétfői ülése után közleményt adtak ki, a továbbiakban a munkát zárt ajtók mögött, a részletek nyilvánosságra hozatala nélkül folytatják majd. Az új nemzetbiztonsági bizottság a hongkongi politika kidolgozását, az ottani helyzet értékelését, valamint a fontosabb feladatok és műveletek koordinálását látja el. Felállítását a Peking által június 30-án megszavazott, azonnal hatályba lépő nemzetbiztonsági törvény tette szükségessé. Lam főtanácsadójaként a pekingi vezetés Luo Huj-mingot, a központi kormányzat hongkongi képviseleti irodájának vezetőjét jelölte ki, aki ebben a minőségében szintén részt vesz a bizottság munkájában.

Carrie Lam az új nemzetbiztonsági törvénnyel kapcsolatban a kínai központi kormányzat álláspontját hangoztatta: a törvény a nemzetbiztonságra veszélyt jelentő bűncselekmények négy kategóriáját bünteti, ezért csupán maroknyi emberre vonatkozik.

PestiSracok facebook image

– húzta alá.

Az új törvénnyel kapcsolatban Nyugaton sokan azzal vádolták Pekinget, hogy a Hongkongban alkalmazott "egy ország, két rendszer" elve helyett az "egy ország, egy rendszer" elvére tér át. A hongkongi kormányzó erről úgy vélekedett: a nemzetbiztonsági törvény az "egy ország" erősítését hivatott biztosítani, amely a "két rendszer" stabil működésének alapját jelenti.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.