
Az építési és közlekedési miniszterrel készített interjút a Mandiner, amelyből kiderült, hogy novemberben találkozott Lázár János a főpolgármesterrel és azóta a munkacsoportjaik két-három havonta találkoznak, hogy Budapest ügyeiről egyeztessenek. Lázár elmondta, hogy normális hangvételű beszélgetés volt, és továbbra is tartja magát ahhoz, hogy ha van értelmes kezdeményezés Budapesten, miniszterként számíthatnak rá Karácsonyék.
Jártam a főpolgármester úrnál tavaly novemberben, áttekintettük a város és a kormány ügyeit, továbbá azokat az ígéreteket, amelyeket korábban Vitézy Dávid államtitkár vagy minisztertársaim tettek az uniós források felhasználása kapcsán. Ezeket természetesen be fogom tartani
– mondta el az interjúban Lázár János, hozzátéve, hogy a találkozójukról azért nem lehetett tudni, mert nem akartak sajtónyilvános showműsort. A beszélgetés során terítéken volt a Lánchíd és a Biodóm kérdése is. Utóbbiról Lázár azt mondta:
Szégyen-gyalázatnak tartom, hogy nincs befejezve, ami a főváros sara. Mindenkinek megvan a söprögetnivalója a maga portája előtt, de aprómunkával, szakértők közreműködésével előre tudjuk mozdítani az ügyeket.
Abban vagyok érdekelt, hogy korrekt viszony legyen a fővárossal
A miniszter a részleteket illetően elárulta azt is: arról próbáltak egyeztetni, hogy milyen közös közlekedési projektek vannak az Európai Bizottság előtt és milyen ügyek vannak a tárcánknál a beruházásokat illetően.
Normális hangvételű beszélgetés volt, amelynek nyomán kijelöltünk egy munkacsoportot, a kollégáink rendszeresen, két-három havonta találkoznak. Abban vagyok érdekelt, hogy korrekt viszony legyen a fővárossal is. Amit a közlekedés területén ígértünk, be is fogjuk tartani
– jegyezte meg Lázár János, hozzátéve:
Ha van értelmes kezdeményezés Budapesten, rám miniszterként számíthatnak, ám világosan kell látni: az olyan presztízstervek, mint a már említett Duna-alagút a dolgok felháborítóan nagy félreértése, amikor másnak az a problémája az országban, hogy miként jusson el a lakhelyétől harminc kilométerre lévő kórházba, iskolába vagy járási központba.
Forrás: Mandiner
hehehe...
2023-03-22 at 23:45
jókisdumcsilehetett….
Sas
2023-03-22 at 21:03
Isten az Égben………..mi mindenre van idő.
Sas
2023-03-22 at 21:01
Ja………..a pasas-kg-hülye is, amorális is-lényegében nincs lelkiismerete-és egy tahó.Egy TÖKÖT is kitehetnének helyette-tárgyalni-sokkal kisebb trauma.
Alcapi
2023-03-22 at 19:24
“…a munkacsoportjaik két-három havonta találkoznak…”
Tehát tavaly november óta, a legjobb esetben is kétszer találkozhattak! Hát, mit ne mondjak, akkor olyan túl sok mondanivalójuk (fővárosi kezdeményezésű beruházás, tervek, elképzelések) nem nagyon lehet egymásnak! 🙂
Hegedűs Erzsébet
2023-03-22 at 18:34
Kedves Lázár min. Ur
Kár az időért és a fáradtságért!!
Jövőre úgyis lapát lesz karigerinek
Vízöntő
2023-03-22 at 18:04
Ez valahogy úgy hangzik mint a szülő amikor megsimogatja a szerény IQ-val megáldott gyereke buksiját, igaz hogy butácska vagy, de ezzel együtt kell élnünk ha már téged kaptalak!
lyukas zokni
2023-03-22 at 17:50
nincsenek egy súlycsoportban, lézer jani megeszi gerikét reggelire.
Édi
2023-03-22 at 17:47
Ha titokban egybekeltek volna az lenne érdekes és trendi, de hogy csak találkoztak? Ne untassatok már!
Matu
2023-03-22 at 17:35
A főváros is az ország része, teljesen érthető, hogy erről is tudnia és beszélnie kell Lázárnak. Legalább van egy kis remény, hogy a fővárosi beruházások is a normális mederben folynak, és nem rémálom-beruházások lesznek. Lázár határozottsága jól ellensúlyozza Nemtudomka tesze-toszaságát.
PG
2023-03-22 at 17:19
Nem tudom, hogy érdemben miről tárgyaltak, mert Karácsony esetében még az sem igaz, amit kérdez. Soha semmit nem tart be, még akkor sem, ha “megígérte”. Persze olyan utópisztikus elképzelése mindig volt, még a Fidesznek is, aminek semmi értelme, de jó sokba kerül.
Sanyáta
2023-03-22 at 17:04
Na talán valami értelmes munka is kialakul..Karácsony is finisel,valamit fel kell mutatnia,hiszen még bérlete sincs.Az eredmény pedig zéró.
JG
2023-03-22 at 16:56
Orientál2023-03-22 at 16:47
Demszkyt és Karácsonyt is a Budapestiek választották.
Demokrácia van, hát várják ki a jövő évi választásokat!
Ha nem lett volna a Tarlós – éra, akkor még viszonyítási alapjuk sem lenne, hogy milyen egy normális városvezetés.
EGY BÜDÖS VASAT SEM NEKIK PLUSZBAN!
Orientál
2023-03-22 at 16:47
Mindent meg kell tenni azért is hogy a páratlanul szép és csodálatos fővárosunk a balliberális zöld Gyurcsányék miatt ne kerülhessen abba a helyzetbe mint amit eddig Karácsonyék és régebben a balliberális Demszkyék károkozásokat csináltak Budapestnek és nekünk is.
nemzeti
2023-03-22 at 16:42
Királytigris elvtárs!
Mi a probléma az egyezkedéssel? Értelmes vezető emberek.
nemzeti
2023-03-22 at 16:40
Világos !
Tárgyalni,megegyezni kell.
Csak így lehet előre haladni.
Lázár miniszter,Karácsony a főváros vezetője.
Csak együtt lehet.
Véget kell vetni egymás szapulásának.
Királytigris
2023-03-22 at 16:40
Képzelem, ahogy az észkombájn, meg ez a dilettáns, diszlexiás f… egymással egyezkedik….
Izibe
2023-03-22 at 16:28
Az eredményt látva, s ha úgy van, ahogy állítod, akkor te is menj a jó francba, libasorban Harácsony Herével együtt!