Pesti Srácok

Tíz éve tette le a hivatali esküjét Szijjártó Péter

Tíz éve tette le a hivatali esküjét Szijjártó Péter

Éppen tíz éve tette le a hivatali esküjét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az évforduló kapcsán hétfőn New Yorkban kijelentette, hogy ezután is egyedül a nemzeti érdek érvényesítését fogja szem előtt tartani munkája során.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva nagyon megtisztelőnek nevezte, hogy immár tíz éve töltheti be a tisztséget, és rámutatott, hogy mindez egy igen izgalmas időszakra esik.

- mondta. Majd hangsúlyozta, hogy továbbra is olyan szuverén külpolitikára van szükség, amely a magyar nemzeti érdek érvényesítését tűzi ki célul. "És ezért nem fogadhatjuk el azt, hogy megpróbálnak rászorítani minket arra, hogy mások szemüvegén keresztül nézzük a dolgokat. Nekünk magyar szemszögből kell nézni a világ dolgait, és ennek megfelelő döntéseket kell hoznunk" - szögezte le Szijjártó Péter. "Tehát azt tudom ígérni, hogy ameddig lehet, már ameddig végezhetem ezt a munkát, addig mindig is egy szuverén és magyar külpolitika megvalósítására fogok koncentrálni, amely csakis a magyar nemzeti érdekek érvényesítését tartja szem előtt" - erősítette meg.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.