Már tizenegyedik hónapja emelkedik töretlenül a fizetések reálértéke, ami mellett a foglalkoztatottság is folyamatosan bővül. 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, miközben egy átlagos magyar munkavállaló több mint háromszor magasabb fizetést vihet haza – így kommentálta hétfőn kiadott közleményében a legfrisseb kereseti adatokat Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait, amelyek szerint 2024 júliusában a bruttó átlagkereset 636 700 forintra nőtt, így az év hetedik hónapjában is kiemelkedő volt a hazai bérnövekedés üteme. A bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához képest 78 ezer forinttal, azaz 14 százalékkal emelkedett. Júliusban a reálbérek kiemelkedő mértékű növekedése tovább folytatódott, a fizetések vásárlóereje 9,4 százalékkal nőtt. Ez továbbra is az alacsony szintre szorított és ott is tartott infláció, valamint a magas bérnövekedésnek köszönhető. A vásárlóerő nagymértékű emelkedése hozzájárul a fogyasztás, így a gazdasági teljesítmény növekedéséhez – állapította meg Czomba Sándor. Az államtitkár hozzátette: a kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy – különösen a minimálbér tekintetében – tovább fokozza a bérek növekedési ütemét, ezáltal kiemelten támogatva az alacsonyabb jövedeleműeket.
A munkaadók és a munkavállalók közti tárgyalások jelenleg is zajlanak, azonban a kormány támogatja, hogy a minimálbér 2027-re elérje a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát – erősítette meg Czomba Sándor.
– mondta Magyar Péter.
Forrás/fotó: MTI
Nyugdíjas
2024-09-23 at 15:54
A nyugdíjak vásárlóereje is növekszik…? Mert nagyon nem úgy tapasztaljuk.
Gazsi, de melyik?
2024-09-23 at 14:26
Hogy nem szakad rátok az ég?
Brandt Vilmos
2024-09-23 at 11:39
Aki napi szinten jár vásárolni, az pontosan tudja, hogy a fizetések évek óta nincsenek szinkronban az inflációval. Európa egyik legszegényebb országa vagyunk, a bérek vállalhatatlanul alacsonyak, miközben mindennek megduplázódott az ára a covid-járvány óta.
GJ
2024-09-23 at 09:47
AHA!
Miközben újra emelgetik az áraikat a Deep State csicska multik.
Pennyi a vezértulok és nyilván nem azért ekkora a mellénye, mert a Puskás Akadémiát szponzorálja ugye?
Realista economista
2024-09-23 at 09:40
Tudjuk, csakis annak a statisztikának hiszünk…
Ha bemégy a Pennybe, Aldiba, Lidl-be stb. persze egészen mást tapasztalsz.