Pesti Srácok

Tizenhétezer embert tartóztattak le hat nap alatt járványügyi szabályszegés miatt Dél-Afrikában

Tizenhétezer embert tartóztattak le hat nap alatt járványügyi szabályszegés miatt Dél-Afrikában

Tizenhétezer embert tartóztattak le a koronavírus miatt elrendelt korlátozások megszegése miatt mindössze hat nap alatt a Dél-afrikai Köztársaságban – jelentette be pénteken Bheki Cele belügyminiszter.

Az országban március 26-án léptek életbe a járványügyi szigorítások – három hétre szólóan országos karantént rendeltek el –, és március 31-ig 17 209 ember került rács mögé, mert nem tartotta be egyebek közt a karanténra vonatkozó előírásokat, engedély nélkül utazott vagy szeszes italt árult tiltott módon. Bheki Cele felszólította a lakosságot, hogy amennyire csak lehet, ne tegye ki fertőzés veszélyének magát, sem pedig a csaknem 25 ezer rendőrt és katonát, akik felügyelik a járvány ellen hozott szigorítások betartását.

– mondta Cele. Dél-Afrikában regisztrálták a legtöbb koronavírus-fertőzést az afrikai kontinensen. Zweli Mkhize egészségügy-miniszter pénteki tájékoztatása szerint 1505 igazolt esetről tudnak, a fertőzöttek valós száma azonban jóval nagyobb lehet ennél. A Covid-19 betegségbe eddig heten haltak bele az 57 millió lakosú országban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.