Egy nyolcvanhárom éves nőt gyilkoltak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Csernelyen. A rendőrség órák alatt elfogta a gyanúsítottat. A feltételezések szerint az elkövető egy tizennégy éves fiú.
Néhány óra alatt rendőrkézre került egy halálos bántalmazás 14 éves gyanúsítottja Csernely településen – közölte a rendőrség a Police.hu oldalon szerdán. A rendőrök lakossági bejelentés alapján mentek ki kedden egy 83 éves nő lakására, ahol az asszonyt holtan találták. Mivel a nő halálával összefüggésben idegenkezűség gyanúja merült fel, azonnal megindították a büntetőeljárást és megkezdték a helyszíni szemlét. A nagy erőkkel megkezdett, intenzív és aprólékos nyomozás eredményeként a rendőrök még aznap este azonosították és elfogták azt a helybéli 14 éves fiút, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. Az elkövető és idős ismerőse között vita alakult ki, majd a gyanúsított bántalmazta a nőt, aki ennek következtében a helyszínen elhunyt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.
Forrás/Fotó: Police.hu
László54
2023-01-18 at 18:28
Micsoda véletlen,most olvasom a hírekben hogy ez söpredék egész családja hason szőrű akár a fiúcska! Apuka épp egy hotelnek nem nevezhető műintézmény vendégszeretetét élvezi rablás miatt,az egész kompánia rettegésbe tartotta a falu közösségét, mi kell még (kötél)!!!
fanni
2023-01-18 at 14:08
Az elnéptelenedő falvak idős lakossága potenciális életveszélyben van kb. 20 éve. Ezen a fronton sajnos nincs semmi javulás. Rendőrség, polgárőrség, falugazda, társadalmi szervezetek összefogására lenne szükség, hogy ne legyenek ezek a védtelen idősek ennyire magukra hagyva. A potenciális bűnelkövetők azt látnák, hogy nem érdemes próbálkozni, mert az idősek folyamatosan segítve vannak, szemmel vannak tartva.
Sanyáta
2023-01-18 at 13:30
A harminc éves múterral elkéne beszélgetni.Milyen gyereket nevelt fel.A fiatal gyereket is ki kell vonni a forgalomból..Legalább 30 évre….Itt valami nagy nevelési hiba van.Tanulmányozni kéne a helyzetet. Ez a kölyök már azt hiszi magáról mindent megtehet, még ölni is képes.Hihetetlen el se hiszem.A környezetre kiváncsi lennék.Mélyszegénység és tudatlanság az alap, meg még kitudja mi áll a háttérben.Az iskolázottság is kérdés? Szóval borzasztó na az egész!!!!Roma vagy nem roma a nénit megölték ez a tény.
ViAM
2023-01-18 at 13:10
“László54”!
Nagyon nem szeretek általánosítani, mert sok-sok tapasztalatom alapján minden népcsoportban vannak ilyenek és olyanok is. Az arányszám viszont nagyon eltérő!
Jelenlegi környezetemben – látszólag – egyik kisebbséghez sem kisebbséghez tartozók, mégis nagyon szeretik a mutyit, a piti tolvajlást, mint például amíg boltban lehetett cigarettát venni, inkább a bő kabátja alá rejtette, mintsem pénzt adott volna érte. Lehetne még sorolni.
öreg Laja
2023-01-18 at 11:38
Csak nem cigány volt?
László54
2023-01-18 at 11:03
Úgy látom az előttem szólók,kényes témát kerülgetnek (csak nem kisebbségi az elkövető)?! Véleményem szerint egy régi szakmát ismét tanítani kellene, jelesül a kötélverő szakmára gondoltam!!! A szakemberek befogják bizonyítani a néni végelgyengülésbe hunyt el!!
Ungarn über alles !
2023-01-18 at 10:54
indulatosak ezek a ‘námzetiségi’ fattyak – főleg ha ideállapotba esnek, vagy már a kangörcs is rájuk tör
……………………………………………..
olvasom a múlt héten hogy: egy ‘nyócadikos’, 16 éves korcs nyakon szúrta egy normál évjáratú osztálytársát… biztosan az idegelte hogy nem járhat a nagykorúság határáig az általános suliba
ViAM
2023-01-18 at 08:55
A kis tetű átmehetett lejmolni, mert kellett a pénz a füves cigire.
Vicuska
2023-01-18 at 08:13
Majd az igazságügyi szakértő leírja,hogy a verés,a kínzás,a fojtogatás csak mellékkörülmény,a halált szívizom elhalás által előidézett keringési elégtelenség okozta,mely a magas korban általában fennálló szívkoszorúsér-elmeszesedés talaján keletkezett.Tehát természetes halál,slussz-passz.A gyilkos pedig szabad,a fogvatartásért és a gyanusításért pedig milliós kártérítést kap.
Na ,ne legyen igazam…