Pesti Srácok

Tízezer eurót is elkért a bulgáriai embercsempész-hálózat az afgán migránsoktól

Tízezer eurót is elkért a bulgáriai embercsempész-hálózat az afgán migránsoktól

Nyolctól tízezer euróig terjedő összeget kellett fizetniük azoknak az afgán állampolgároknak, akik igénybe vették a nyugat-európai országokba migránsokat eljuttató bolgár embercsempész-hálózatot, amelyet a bolgár hatóságoknak sikerült felgöngyölíteniük - közölte kedden a bolgár ügyészség.

Ivan Gesev főügyészhelyettes a keddi szófiai sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy ez volt az eddigi legnagyobb művelet egy, a határokon átívelő embercsempészetre szakosodott szervezett bűnözői csoport ellen Bulgáriában. Hétfőn 17 embert tartóztattak le az ügyben, kedden pedig az ügyészség bejelentette, hogy vádat emeltek 8 bolgár állampolgár, valamint külföldi állampolgárok ellen is, akik ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkeztek Bulgáriában. Utóbbiak afgán és iraki állampolgárok, illetve van köztük egy szíriai állampolgár is. Bolgár házastársaik tudtak arról, hogy férjeik mivel foglalkoznak. Szijka Mileva ügyészségi szóvivő tájékoztatása szerint a bűnszövetkezet vezetője Afganisztánban működött, ahol emigrációra kész ügyfeleket toborzott. Őket - csaknem kizárólag fiatalembereket - Iránon és Törökországon keresztül a bolgár határokhoz szállították. Bulgáriába a Marica folyón át vezetett az út. A szóvivő szerint nem kizárt, hogy a bolgár határrendőrség egyes tagjai is részt vettek az embercsempészetben, de eddig egyetlen rendőrt se vettek őrizetbe, a vizsgálat folyamatban van. A bolgár határrendőrség vélelmezett közreműködéséről beszélt Stef Blok holland külügyminiszter is legutóbbi bulgáriai látogatása során, ezzel indokolva azt, hogy országa nem járul hozzá Bulgária felvételéhez a schengeni övezetbe. A migránsoknál nem voltak személyazonosító okmányok. A bolgár határ átlépése után a közeli falvakban bújtatták, majd különlegesen kialakított autóbuszokkal Szófia két romanegyedébe vitték, onnan pedig legfeljebb 48 órán belül a szerb határra szállították őket. Az ügyészségnek egyelőre nincsenek pontos adatai arról, hogy hány embert csempésztek két év alatt Nyugat-Európába ezen a csatornán keresztül. A bolgár belügyminisztérium adatai szerint az országban idén májusban 335 illegális bevándorlót tartóztattak fel. Számuk január és május között 794 volt, ami 30 százalékkal több az előző év hasonló időszakában regisztrált adatnál.

Forrás: MTI; Fotó: Délhír

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.