Pesti Srácok

Több budapesti járatát is újraindítja a Lufthansa-csoport

Több budapesti járatát is újraindítja a Lufthansa-csoport

Több budapesti járatát is újraindítja a Lufthansa-csoport; a frankfurti, zürichi, stuttgarti és düsseldorfi járatok is elindulnak júniusban – közölte pénteken a cég magyarországi képviselete.

A közlés szerint a Lufthansa június 1-jétől mindennap egyszer közlekedik majd Budapestre Frankfurtból: hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap reggel, kedden, csütörtökön és szombaton pedig délután érkeznek meg a társaság Airbus A320neo gépei. A Swiss június 5-étől hetente kétszer, hétfőn és pénteken repül a svájci és magyar főváros között Airbus A320-asokkal, míg a cégcsoport fapados vállalata, az Eurowings hetente háromszor (hétfőn, csütörtökön és szombaton) repül Düsseldorf és szintén hetente háromszor (hétfő, csütörtök, péntek) Stuttgart felé. A Lufthansa-csoporttal június végéig Európában 106 célállomás válik elérhetővé, és 20 interkontinentális járat is elindul, a csoport hetente 1800 járatot fog közlekedtetni. Az áprilisban leállított Brussels Airlines a mostani tervek szerint június 15-ével szűkített kínálattal, de újraindul; az Austrian Airlinesnál még nem döntöttek arról, hogy júniusban újraindítják-e az üzemelést.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.