Pesti Srácok

Több ezren tüntettek a szavazatszámlálás megismétlése ellen Bosznia-Hercegovinában

Több ezren tüntettek a szavazatszámlálás megismétlése ellen Bosznia-Hercegovinában

Rendőri becslések szerint mintegy harmincezren vonultak utcára kedd este Banja Lukában, hogy leállítsák az októberi eleji választás szavazatszámlálásának megismétlését.

A Szabad Európa Rádió balkáni irodájának beszámolója szerint az emberek azt szeretnék elérni, hogy a választási bizottság hagyja jóvá a boszniai Szerb Köztársaság elnökére és alelnökeire vonatkozó előzetes választási eredményt, és jelentse ki, hogy Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének új elnöke Milorad Dodik. Az előzetes eredmények szerint a Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) elnöke szerezte meg a szavazatok többségét az október 2-i választáson, ám később a választási bizottság csalás gyanújával több helyen kezdeményezte a szavazatszámlálás megismétlését. Néhány szavazóhelyen hamis szavazólapokat találtak, az ügyészség nyomozást indított, és az ügy lezárása előtt nem hirdetik ki a végleges eredményeket.

A kedd esti tiltakozáson az emberek azzal vádolták meg a választási bizottságot, hogy meg akarja változtatni az országban élő szerbek döntését. A tüntetésen részt vett Milorad Dodik is, aki kijelentette: a szerb szavazatokat soha többé nem Szarajevóban fogják összeszámolni, a szerbek saját magukról fognak dönteni. Hozzátette: a boszniai szerbeknek nincs szükségük központosított hatalomra és nincs szükségük Boszniára sem.

PestiSracok facebook image

– mondta. Korábban Milorad Dodik, valamint kihívója, az ellenzéki Jelena Trivic is bejelentette győzelmét. Az ellenzéki jelölt hívta fel először a figyelmet a lehetséges választási csalásra.

A bosznia-hercegovinai választópolgárok október első vasárnapján az ország különböző szerveinek 518 leendő tagjáról döntöttek. Megválasztották a kollektív államelnökség három tagját, a többségében szerbek lakta országrész, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét és két alelnökét, a boszniai szövetségi parlament alsóházának 42 képviselőjét, a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének 83 képviselőjét, a bosnyák–horvát országrész, a Bosznia-hercegovinai Föderáció képviselőházának 98 tagját, valamint a föderáció tíz kantonjának képviselő-testületi tagjait.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?