Pesti Srácok

Több milliárdos büntetést is kaphatnak az ellenzéki pártok a külföldi kampányfinanszírozás miatt, kivéve, ha ellopták a guruló dollárokat

Több milliárdos büntetést is kaphatnak az ellenzéki pártok a külföldi kampányfinanszírozás miatt, kivéve, ha ellopták a guruló dollárokat

Mint korábban lapunk is beszámolt róla, az Állami Számvevőszék vizsgálatot indított az ellenzék külföldi eredetű kampánypénzeivel kapcsolatban, a guruló dollárok néven elhíresült botrány miatt. Szerdán kiderült, hogy több mint 500 millió forintos büntetést szabott ki az Állami Számvevőszék a 2022-es parlamenti választáson induló hat baloldali pártra. Windisch László, az ÁSZ elnöke az Országgyűlésben beszélt a vizsgálat eredményeiről. Elmondása szerint körülbelül 1,7–1,8 milliárd forint tiltott kampányfinanszírozást állapított meg az ÁSZ az ellenzéki összefogás oldalán. Azonban, mint kiderült, voltak olyan szolgáltatások, amelyre egy magyar szállítóval 300 millió forintért, majd ugyanarra a tevékenységre 1,4 milliárdért szerződtek le egy osztrák céggel. Azt pedig a NAV fogja megállapítani, hogy kampányfinanszírozásra költötték-e a külföldi forrásokat, vagy sem. Ugyanis ha kiderül, hogy tisztán kampánytámogatást szolgáltak ezek a kifizetések, akkor további 2,6 milliárdos büntetést kaphat az ellenzéki összefogás. Anyagilag akkor jártak volna a legjobban, ha az osztrák cégnek átutalt pénzeket csak közönségesen lenyúlták volna, nem pedig az országgyűlési választásokat próbálják megnyerni belőle. Előbbiért ugyanis nem büntet az ÁSZ, az a választók dolga.

Több mint 500 millió forintos büntetést szabott ki az Állami Számvevőszék a 2022-es parlamenti választáson induló hat baloldali pártra – számolt be róla az Origo. A portál értesülése szerint ez a döntés csupán egy 260 milliós támogatást vizsgált, így a jövőben újabb büntetéseket kaphatnak a dollárbaloldali pártok, mert a számvevőszék tovább folytatja az ellenőrzést, külföldi megrendelésekre is kiterjesztve a vizsgálatot.

Ez pártonként nagyjából 43,5 milliós büntetést jelent, de az ÁSZ és a Magyar Államkincstár ilyen esetekben a büntetéssel megegyező összeget tart vissza az adott pártnak járó állami támogatásból, vagyis a pártoknak ténylegesen az említett összeg dupláját kell megtéríteniük.

A vizsgálat szerint Márki-Zay Péter mozgalmán keresztül az ellenzéki pártok megközelítőleg 1,7–1,8 milliárd forintos tiltott támogatásban részesültek különböző szolgáltatásokon keresztül.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az Állami Számvevőszék elnöke. Windisch László szerint megvannak a teljesítésigazolások, a szerződések, a számlák, amelyek alapján egyértelmű kampánytámogatásról és kampánytevékenységről van szó.

Azonban van egy körülbelül 1,4 milliárdos olyan szerződés és számla, amit a Mindenki Magyarországa Mozgalom a szerződés alapján szintén kampánytevékenységre fordított, ugyanarra, amire külön közvetlenül is szerződött a szolgáltatókkal, de valamiért nem a szolgáltatókkal kötötte meg ezt a szerződést, hanem egy osztrák céggel, egy kft.-vel. Ezek után a külföldről bejött pénzt, valamiért kiutalták külföldre.

Windisch László kiemelte, hogy a külföldi kft. nem áll szóba az Állami Számvevőszékkel, tehát nem hajlandó tisztázni azt, hogy a szerződésében számlában és teljesítésigazolásban szereplő gazdasági események valódiak-e.

Azonban több mint furcsa, hogy leszerződik valaki egy magyar szállítóval 300 millióért, majd ugyanarra a tevékenységre 1,4 milliárdért egy osztrák céggel.

– fogalmazott az ÁSZ-elnök. Hozzátette: azért kell tisztázni, hogy mi volt a valós gazdasági esemény, miért utalták ki az Amerikából az ellenzéki pártok támogatására a Mindenki Magyarországa Mozgalmon keresztül behozott pénzt Ausztriába, mert ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tudja vizsgálni. Mint mondta,

Az elnök elmondása szerint az ellenzéki pártok érdekét szolgálja a vizsgálat, mert ha kiderül, hogy valójában nem a szerződés szerinti tartalommal valósultak meg ezek a gazdasági események, akkor 2,6 milliárd forint megfizetésétől mentesülnek, amennyiben a NAV azt állapítja meg, hogy ezek a gazdasági események nem úgy valósultak meg, ahogy papíron kellett volna.

– húzta alá Windisch László.

Tehát emiatt is húzódik el a vizsgálat, mert az ÁSZ-nak ennek a szálnak a kibogozására a hatásköre nincsen meg. És még egyszer: ha kiderül, hogy az ellenzék prominensei az osztrák cégen keresztül lenyúlták a guruló dollárokat, nem pedig a kampányra költötték, akkor mentesülnek a számvevőszéki büntetés alól, hiszen nem történt illegális kampányfinanszírozás.

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.