Pesti Srácok

Több millió forintot kapnak a sofőrök

Több millió forintot kapnak a sofőrök

Szinte példa nélküli az, amit szakszervezeti támogatással elért a HOPI logisztikai cég 40 munkavállalója. A sofőröket több millió forinttal kárpótolja munkaadójuk, a vállalat ugyanis felismerte, hogy dolgozói jogos igényeket támasztanak, így inkább a békés együttműködést, mint az oly jellemző hosszú jogi procedúrát választotta. A KDFSZ elnöke, Bubenkó Csaba szerint nagyon ritka, hogy ilyen gyors és eredményes együttműködés szülessen, ahol a munkaadó felismeri, hogy a dolgozó érdeke egyben a vállalat sikerének záloga.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetét 2015 év elején keresték meg a HOPI Hungária Logisztikai Kft-nél dolgozó munkavállalók, hogy a munkáltató és közöttük munkaügyi konfliktus alakult ki a dolgozó sofőrök munkabér-pótlékait illetően. Az öt országban működő nemzetközi vállalkozás több száz alkalmazottat foglalkoztat Magyarországon.

A KDFSZ áprilisban megkezdte a munkaügyi kapcsolatok keretén belül a tárgyalásokat a vállalat vezetőivel. Az egyeztetések során kiderült, hogy a jogvita a túlóra elszámolás, munkaidő beosztás és a munkaidő-keret kapcsán merültek fel. A szakszervezet közreműködésével szerencsés helyzet állt elő: a munkavállalók és a munkáltató együttműködésének köszönhetően a felek között írásbeli megállapodás született, amely szerint több mint 40 főnek a túlóra kifizetés és munkaidő-beosztása rendezésre megoldódik, így visszamenőleg több millió forintot kapnak a sofőrök. A szakszervezet és a munkavállalók a kifizetés teljesítés követően (augusztusban 31-ig megtörténik) a múltat lezártnak tekintik.

PestiSracok facebook image

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke elmondta, hogy szinte példátlan, hogy ilyen gyorsan, gördülékenyen és eredményesen tudott fellépni a szakszervezet, hiszen sajnos ez a kevésbé jellemző. A cégek inkább választják a hosszú tárgyalásos jogi utat, ahelyett, hogy felismerve a munkavállalók és a vállalat hosszú távú érdekét megfizetnék alkalmazottaikat. "Szerencsére a HOPI is felismerte a követelés jogszerűségét, így a jövőre nézve egy korrekt együttműködés indulhat, amely abban a szellemben zajlik majd, hogy a dolgozók megtartása és védelme a fontosabb."

A megállapodás értelmében szeptember első hetében a KDFSZ és a HOPI Hungaria Logisztikai Kft. megkezdi a tárgyalásokat a Kollektív Szerződés (KSZ) megkötéséről, továbbá egyeztetnek egy jelentős béremeléssel kapcsolatban is.

PESTISRÁCOK.HU

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.