Pesti Srácok

Több, mint félmilliárd forintot fordított jótékony célokra idén a Mészáros Csoport

Több, mint félmilliárd forintot fordított jótékony célokra idén a Mészáros Csoport

A Mészáros Csoport a Magyar Vöröskereszt segítségével 70 tonnányi élelmiszeradományt juttat el karácsonyig a rászorulókhoz. A témában tartott szombaton sajtótájékoztatót a két partner a Búzakalász 66 Felcsút Kft. göböljárási telephelyén.

Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: advent időszakában sem feledkezhetnek el arról, hogy a karácsony és a téli hónapok sok kihívás elé állítják a nélkülöző családokat és az egyedülálló időseket, akiknek az is gondot okozhat, hogy kerül-e ünnepi étel az asztalra vagy a hétköznapokon van-e elég élelmiszer otthon. Mint mondta, rajtuk szeretnének most segíteni a több, mint 50 millió forint értékű, 70 tonnányi élelmiszeradomány célba juttatásával, amelyhez segítségül hívták a Magyar Vöröskeresztet.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a tízezer csomagban a Mészáros Csoport termékei találhatók és a csoporthoz tartozó Gallicoop kamionjaival jutnak el a karitatív szervezet régiós központjaiba. Tóth Krisztina újságíróknak elmondta, hogy a csomagokban a többi között húsáru, friss tojás, méz és egy rúd bejgli is található.

Kiemelte: egy akkora cégcsoportnak, mint a Mészáros Csoport, erkölcsi felelősség és kötelesség is a rászorulók támogatása. Éppen ezért idén több, mint félmilliárd forintot fordítottak jótékonysági tevékenységre, mások megsegítésére, amivel sok beteg gyermek gyógykezelését, életminőségének javítását segítették, de a rászoruló nagycsaládosok és egyszülős családok üdültetését is megszervezték.

PestiSracok facebook image

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója megemlítette, hogy szervezetük tavasz óta a járványhelyzet kezelésében intenzíven részt vesz, de nem segélyezési oldalról, hanem egészségügyi intézmények, a mentőszolgálat, a vérellátó szolgálat és a kórházak támogatásával. Mind mondta, a segélyezés is fontos feladatuk, főként karácsony előtt, amiben nagy segítséget nyújt a Mészáros Csoport felajánlása. Jelezte, hogy a tartalmas csomagok összeállításában sok fiatal önkéntes vett részt. Megjegyezte: a csomagok kiszállítása más lesz, mint korábban; a minél kevesebb személyes kontaktus érdekében nem segélyosztási akciók keretében, hanem egyesével, kollégáik személyesen viszik ki a rászorulóknak a csomagokat, miután egyeztettek a helyi önkormányzatok családsegítőivel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.