Pesti Srácok

Több mint hatszázezer lőszert vett a NAV

Több mint hatszázezer lőszert vett a NAV

Majdnem harmincnégymillió forintért lőszert vásárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a szállítmány a hatóság állományába tartozó pénzügyőrökhöz és pénzügyi nyomozókhoz kerül, akik veszélyes, felfegyverzett adócsalókkal, csempészekkel kerülhetnek szembe - írta a Magyar Idők.

A NAV valamivel több mint hatszázezer lőszer beszerzésére indított hivatalos eljárást tavaly nyáron, a NATO elvárásainál is szigorúbb követelményeket támasztva. A pályázóknak meg kellett felelniük a védelmi és biztonsági beszerzésekről szóló hazai jogszabály feltételeinek is. A felhívásra végül három ajánlat futott be, ezek közül a legalacsonyabb árat tartalmazó beadvány nyert.

A lap emlékeztet arra, hogy a NAV pénzügyőrei és a pénzügyi nyomozók lőfegyvert is használhatnak, miután a hatóság több olyan bűncselekményfajta feltárását is feladatul kapta, amelyeknél könnyen megeshet, hogy agresszív, mindenre elszánt és ennek megfelelően felszerelt személyek, csoportok ellen kell fellépni. A hivatal látókörébe rendszeresen kerülnek olyan cigarettacsempész-bandák, amelyek, ha kell, fegyverrel is megvédik jól jövedelmező, de jogsértő üzletüket, miként találtak már a NAV-osok lőfegyvert adócsalással foglalkozó bűnözőknél, illegális szeszfőzdét üzemeltető személyeknél, és drogcsempészekkel is akadt dolguk.

PestiSracok facebook image

- emlékeztetett a Magyar Idők.

Forrás: MTI; fotó: perspective.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?