Pesti Srácok

Több szabálytalanságot is feltárt a rendőrség a váli halálos hőlégballon-baleset ügyében

Több szabálytalanságot is feltárt a rendőrség a váli halálos hőlégballon-baleset ügyében

Befejezte a vizsgálatot a 2020 szeptemberében, Vál térségében történt hőlégballon-baleset ügyében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, a szakértői vélemények több hiányosságot és műszaki szabálytalanságot is feltártak.

A rendőrségi honlapon azt írják, a begyűjtött bizonyítékok alapján a rendőrség gondatlanságból elkövetett halált okozó légi közlekedés veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a hőlégballon 63 éves pilótájával szemben. Az iratokat átadták a Székesfehérvári Járási Ügyészségnek. Mint ismert, a balesetben egy ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek, miután felszállás közben kigyulladt és lezuhant a hőlégballon. Három ember ki tudott ugrani az emelkedő ballon kosarából, egy azonban nem, őt a lezuhant hőlégballon közelében találták meg: az 58 éves asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A sérültek, egy férfi és két nő, testfelületük 20–25 százalékán másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek.

Forrás: MTI; Fotó: Hírstart

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.