Pesti Srácok

Több százan tüntettek Ukrajna mellett Washington belvárosában

Több százan tüntettek Ukrajna mellett Washington belvárosában

Washingtonban több százan vonultak fel az Ukrajna melletti szolidaritás jegyében az ukrajnai háború első évfordulójára emlékezve szombaton. Az Egyesült Államokban élő ukrán közösség szervezésében megtartott menetben a tömeg ukrán és amerikai zászlókkal az Abraham Lincoln-emlékműtől haladt végig az amerikai nemzeti emlékhely, a National Mall mentén a Capitolium épülete felé.

A szervezők elmondása szerint üzenni akartak Oroszországnak, hogy Ukrajnát nem tudja elfoglalni, és ebben soha nem jut sikerre; emellett az amerikai emberek támogatását és kiállását is szerették volna megköszönni. Az eseményen az amerikai kormány nevében felszólalt Samantha Power, az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynökségének (USAID) igazgatója, valamint Karen Donfried, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára. Marija Soroka, az egyik szervező az eseményt követően külön köszönetet mondott azoknak az amerikai veteránoknak, akik önkéntesként kapcsolódtak be a háborúba. Hozzátette, hogy országa az Ukrajnába küldött minden egyes amerikai dollárral elszámol majd.

Pénteken, a harcok megkezdésének évfordulóján az Egyesült Államokban élő ukránok és szimpatizánsok Oroszország amerikai nagykövetsége előtt gyűltek össze, hogy tiltakozzanak az orosz fél által indított háború ellen.

Forrás: MTI; Fotó: videókivágás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.