Több tízezer ember vett részt szombaton a Prágában rendezett melegfelvonuláson, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride 2019 csúcspontja volt. A szervezők szerint a résztvevők mintegy 30-40 százaléka külföldről érkezett a cseh fővárosba. A menetben magyar csoportokat is látni lehetett.
A Prague Pride-ot immár kilencedik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. A szervezők szerint a fesztivál mintegy 150 programjára a hét folyamán több, mint százezren látogattak el. Bohdana Rambousková, a Prague Pride szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség zuhogó esőben megtartott szombati menetébe mintegy 35-40 ezren kapcsolódtak be. Ez a tavalyihoz hasonló részvételt jelent. A rendőrség most nem adott becslést a résztvevők számáról. Csak annyit közölt, hogy a felvonulás problémák nélkül zajlott le. A szervezők szerint a résztvevők mintegy 30-40 százaléka külföldről érkezett a cseh fővárosba. A menetben magyar csoportokat is látni lehetett.
A színes, karneváli menetben szolidaritásuk jeléül cseh politikusok – többek között az ellenzéki Cseh Kalózpárt, a Zöldek Pártja, a Polgármesterek és Függetlenek párt (STAN), valamint a kormánykoalíciós ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt képviselői – is megjelentek. Látni lehetett például Ivan Bartost, a kalózok elnökét, Karla Slechtová volt védelmi minisztert, az ANO parlamenti képviselőjét vagy Zdenek Hríbet, Prága kalózpárti főpolgármesterét, aki védnökséget is vállalt az egyhetes rendezvény felett. A Prague Pride-ot egy tucatnyi prágai diplomáciai képviselet – egyebek között az Egyesült Államok, Franciaország, Németország és Hollandia nagykövetsége – is támogatásáról biztosította. A menetben is voltak diplomaták.
Az LMBTQ-közösség tagjai és a melegek jogait támogatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, majd színes menetben kéttucatnyi kocsival a Letná parkba vonultak, ahol éjjelig tartó koncertek lesznek. A néhány órás menetet karneváli hangulat, színes öltözetek, sok zene, tánc, több tucatnyi szivárványos, illetve nemzeti zászló jellemezte. Prága belvárosában a felvonulás miatt néhány órán át korlátozták a forgalmat. A felvonulás útvonalán több keresztény aktivista tüntetett a melegek ellen, de a korábbi évektől eltérően ezúttal semmiféle ellenrendezvény nem volt.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS