Pesti Srácok

Tőkés: A román televízióban még mindig a szekusok osztják az észt

Tőkés: A román televízióban még mindig a szekusok osztják az észt

A romániai politikai tömörülések mind az egykori Román Kommunista Párt szatellitpártjai. Minden alakulatot megfertőztek a kommunisták, minden pártba beszüremkedtek – nyilatkozta a Mandiner csütörtöki számában megjelent interjúban Tőkés László. Az 1989-es romániai forradalomra visszaemlékezve hozzátette: a román televízió műsoraiban még most is szekusok osztják az észt.

– így emlékezett vissza az 1989-es romániai eseményekre Tőkés László, aki kulcsfigurája volt a történéseknek. A református lelkész szerint '89-ben forradalom volt Romániában, az ezzel kapcsolatos narratíva azonban idővel fokozatosan kettévált. Mint felidézte, "egyre erősödtek az olyan hangok, hogy el kell venni a forradalmat Temesvártól, el kell venni a magyaroktól, a reformátusoktól és Tőkés Lászlótól". Tőkés László ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a forrongások idején a magyarveszéllyel szöges ellentétben a magyarbarátság dominált, ami önmagában páratlan volt. A Temesvárra érkező román bányászok ugyan eredetileg még a bejövő magyaroktól akarták megvédeni Erdélyt, végül ők is a tüntetők közé álltak. A református lelkész az interjúban elmondta: a posztszovjet országok közül Románia rekordot döntött abban, hogy ott tért vissza az utódkommunista párt legtöbbször, mindvégig volt ereje, háttere. Hozzátette: a romániai politikai tömörülések mind az egykori Román Kommunista Párt szatellitpártjai.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Tőkés László.

Forrás: Mandiner; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.