1989-es romániai forradalom
Tőkés László: a bukaresti ítélet az európai, illetve romániai jogállamiság megcsúfolása
Tőkés László az európai, illetve romániai jogállamiság megcsúfolásának tartja a román állami kitüntetése, a Románia Csillaga visszavonása ügyében hozott bukaresti ítéletet.A román legfelsőbb bíróság Tőkés ellen ítélt
Megalapozatlannak ítélte, és jogerősen elutasította a román legfelsőbb bíróság Tőkés László fellebbezését a Románia Csillaga állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítése ügyében – számolt be a jogerős bírósági döntésre hivatkozva szerdán az Agerpres.Helikopteren próbált elmenekülni a gyűlölt román diktátor és felesége, de sorsukat nem kerülhették el
33 évvel ezelőtt zajlott le a romániai forradalom, amely megtörte az utolsó sztálini típusú diktátor hatalmát. A román nép 1989-re eljutott lelki, idegi erőtartalékai végére. A nyomor olyan méreteket öltött az országban, hogy nem volt hová hátrálni már. A szikrát a forradalomhoz Tőkés László és a mellette kiálló magyarok és románok adták. December 22-én a Ceausescu-házaspár helikopteren próbált elmenekülni a népharag elől, de végül a testőrök is magukra hagyták őket. Pár óra alatt kimondták felettük a halálos ítéletet. Nicolae Cesusescu próbált kemény maradni, felesége azonban maga alá vizelt félelmében.Temesváron kiépítik a forradalom útvonalát
Temesváron uniós finanszírozással építik ki a Forradalom Útvonalát – jelentette be a Facebookon Dominic Fritz, a város polgármestere. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) színeiben megválasztott elöljáró közölte: a város számára jelképértékű projekthez a helyreállítási alapból nyert 4,5 millió eurós finanszírozást az önkormányzat. Az erre vonatkozó szerződést hétfőn írta alá Bukarestben Ruben Latcau alpolgármester.András atya és a székely őrség a testével védte a templomot – Emlékszilánkok a romániai forradalomról
„András atya nagydarab, erős fiatalember volt, lakatosként érte a hivatás. A forradalom után Székelyföldön is bandákba verődtek a fosztogató oláhok és előszeretettel leptek meg plébániákat, ezért a székelyek éjjel őrséget álltak a templomok körül. András atya nem tartott igényt őrségre. Mikor kérdeztem, mit csinál, ha éjszaka megtámadják, azt válaszolta nyugodtan: hát megverem őket” – székelyek, magyarok és csángók egymásra találása 1989-ben. Íme, Udvardy László írásának második része, amelyben a romániai forradalomra és a segélyszállítmányokra emlékezik.Segély erdélyi testvéreinknek, hegyen-völgyön, a Secu géppisztoly-sorozatain át – Felemelő visszaemlékezés 1989-ből
Egészen felemelő írást kaptunk Udvardy Lászlóról, az Újlak Caritas Alapítvány intézményvezetőjétől, egykori politikai fogolytól. Ő volt az, aki a Pesti TV A hálózat című műsorában arról mesélt, hogyan ült egy koncepciós per miatt diáktársaival éveket a hatvanas években, majd hogyan fordult Erdély felé. Mert 1989 decemberében nemcsak az ország, de az egész magyarság megmozdult: segélyszállítmányok indultak Romániába, és ebben Udvardy Lászlóék is részt vettek. Kalandfilmbe illő, hogyan jutottak el a szállítmányok a magyarokhoz. Az egyszerre szívmelengető, másrészt kifejezetten izgalmas visszaemlékezést két részre osztottuk, most az elsőt olvashatják.Harminckét éve kergették el a Kárpátok géniuszát
Halottról jót, vagy semmit – tartja a mondás, amit lehetetlen betartani, ha az ember Nicolae Ceaușescuról ír. A román diktátor minden bizonnyal a huszadik század egyik leghitványabb személye, pedig kemény mezőnyben kellett megküzdenie a címért. Lássuk, hogyan lett a szinte írástudatlan cipészinasból Románia legfelsőbb vezetője, a Kárpátok géniusza, akit népe mellett még a családja is gyűlölt, kivéve feleségét, a világ egyetlen analfabéta kémikusát.Kártérítést ítélt meg a bukaresti táblabíróság Tőkés Lászlónak
Kártérítést ítélt meg a bukaresti táblabíróság Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének abban a rágalmazási perben, amelyet a volt európai parlamenti képviselő többek között egykori román titkosszolgálati vezetők ellen indított, akik magyar kémnek nevezték egy televíziós műsorban. Az ítélet egyelőre nem jogerős, harminc napig fellebezhetnek vele szemben a legfelsőbb bíróságnál.Ceaușescu utolsó rendezvényéhez hasonlította a Békemenetet a folyton reflektorfénybe vágyó Hadházy
A folyton reflektorfénybe vágyó politikai kalandor, Hadházy Ákos közösségi oldalán megjelent posztjában párhuzamot vont a román diktátor utolsó tömegrendezvénye és az október 23-i, félmillió résztvevővel lezajló Békemenet között.Ajánljuk még