Helikopteren próbált elmenekülni a gyűlölt román diktátor és felesége, de sorsukat nem kerülhették el

1989-re a román nép eljutott lelki, idegi erőtartalékai végére. A Nicolae Ceausescu-féle sztálini típusú diktatúra megnyomorította nem csak az országban élő nemzetiségeket; magyarokat, szászokat, hanem a románokat is. A '80-as évek második felében Románia a magyarországi '50-es éveket idézte; jegyre lehetett kenyeret kapni, a boltok polcai üresen tátongtak. A fűtést gyakran lekapcsolták télvíz idején is. A Securitate által fémjelzett besúgóhálózat állandó rettegésben tartotta az embereket. Ha valaki a kocsmában, munkahelyen szidta a rendszert, vagy a "tévedhetetlen" conducatort és feleségét, akkor csakhamar számíthatott arra, hogy felkeresik a lakásán és beviszik egy kis elbeszélgetésre. Mint nálunk 30 évvel korábban. A szegénység, a nélkülözés elképesztő méreteket öltött. Kórházak maradtak áram, víz és gyógyszerek nélkül. Áram hiányában sok helyen operálni sem tudtak, ami rengeteg életbe került. Románia hermetikusan el volt zárva a külvilágtól, a hírek nem jutottak el az állampolgárokhoz. Az országot elhagyni szinte lehetetlen volt, aki mégis megpróbálta a zöld határon keresztül, az az életét kockáztatta. Az élelmiszerhiány, a nélkülözés oka itt is az erőltetett és eszement iparosítás volt; Ceausescu Sztálint idéző megalomán építkezésein több ezren dolgoztak és sokan is vesztek oda. Mindeközben a diktátor és családja fényűző módon élt a villáikban, nem is beszélve a külföldi luxusingatlanokról és a svájci bankszámlákról.

A szikrát mégsem a románok adták

Nehéz választ adnia arra a kérdésre, hogy az erdélyi magyarság sorsa még a románokénál is nehezebb volt-e. Azt gondolom, hogy felesleges mérni a nélkülözés fokát. Mindannyian egyaránt szenvedtek. A magyarok helyzete annyiban speciális volt, hogy a román nacionálkommunista rendszer nem tartotta őket egyenrangú állampolgároknak. Az '50-es évektől kezdve dolgoztak azon, hogy asszimilálják őket, erre alkalmazták először azt a módszert, hogy a magyar többségű városokba románokat költöztettek be. A '60-as évektől kezdve a Magyar Autonóm Tartományra hivatkozva nyomták el mindenütt máshol a magyarságot. Aztán azzal próbálkoztak, hogy a magyaroknak orvosi, tanári állást csakis kizárólag a Regáton túli területeken adtak, a helyükre pedig románokat költöztettek be vonzó ajánlatokkal. Ceausescu végső őrülete a falurombolás volt, amely végleg homogenizálta akarta etnikailag a magyarokat. Az évtizedes elnyomás együttesen vezetett ahhoz, hogy a magyarok igyekeztek elhagyni az országot, akik pedig maradtak, azok próbáltak küzdeni a fennálló rendszer ellen.

Románia hőse egy magyar

A nagy küzdők egyike Tőkés László református lelkész volt, akit miden módon próbált ellehetetleníteni a Ceausescu-rezsim, ő azonban azon kevesek közé tartozott, aki nem hagyta magát. A hívek és az őt ismerő románok könnyen tudtak kapcsolódni ahhoz a szabadságharchoz, amit ő kezdett. Igaz, a levegő addigra már annyira puskaporos lett, hogy elég volt szikra, ami lángba borította Romániát. A temesvári események feltartóztathatatlanul terjedtek tovább Románia többi városára. Végül 1989. december 22-re a diktátor házaspár helyzete tarthatatlanná vált a fővárosban. Amikor Ceausescu rájött, hogy népe már nem hallgat a régi lózungokra, sietve helikopterre ült és elmenekült Bukarestből. A maroknyi, még megmaradt hűséges szekussal próbált kereket oldani.

Mikor azonban kiderült, hogy a katonaság teljesen átállt a nép oldalára, a testőrség is cserben hagyta a házaspárt. Feleségével egy mezőgazdasági üzemben próbálták meghúzni magukat, az ott dolgozók azonban jelentették a rendőrségnek hollétüket. A targvoistei laktanyában pár órás tárgyaláson kimondták felettük a halálos ítéletet. Ceausescu a beszámolók szerint próbált kemény maradni az ítélethirdetéskor, felesége, Elena azonban maga alá vizelt félelmében. December 25-én a laktanya udvarán működésbe léptek a Kalasnyikovok; szitává lőtték a gyűlölt házaspárt.

Nyitó kép: A Ceausescu-házaspár. Forrás: mediafax.ro