![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/Képernyőfotó-2024-08-11-6.36.04.png)
Gázpisztolyokkal, botokkal, baseball ütőkkel és autókkal támadt egymásra két társaság Ercsiben – írta a Bors. A Fejér vármegyei településen szombaton délután ment egymásnak két csoport, pillanatok alatt lincshangulat alakult ki a közel tízezer fős Fejér vármegyei településén augusztus 10-én, szombaton délután.
A lap szerint a verekedés résztvevői közül többen megsérültek, voltak olyanok is, akiket kórházba kellett szállítani. Egy helyi lakos azt mondta a Borsnak, hogy lövöldözés volt az utcájában, ezért a rendőrök nem engedték haza őket. A Bors úgy értesült, hogy a verekedőket végül a rendőrök fékezték meg, de később is a helyszínen maradtak. A történtekkel kapcsolatban a lap megkereste a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol elmondták:
A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indítottak büntetőeljárást. Az elsődleges rendőri intézkedések megerősített rendőri jelenlét mellett, jelenleg is folyamatban vannak a településen.
Az Országos Mentőszolgálat nem nyilatkozott – írta a Bors.
Forrás: Bors, fotó: Bors/olvasói fotó
bressa
2024-08-11 at 09:25
Munkásember!
A jogállamban a sok libernyák nem fosztogathatna kedvére! A bírók meg szent tehenek.
bressa
2024-08-11 at 09:23
Hagyni kellene, hogy győzzön a jobbik!
Munkásember
2024-08-11 at 09:13
Jogállam, meg senki sem áll a törvények felett!!! Nevetséges!!! A múltkoriért sem kaptak semmit, csak mert cigányok!!! Bezzeg ha magyarok lettek volna, már ok nélkül is életfogytiglan!!!
Kalányos Winnetou Jákób Juszuf Jimmy
2024-08-11 at 08:58
Nem “két társaság” támadt egymásra, hanem két cigány-csürhe.
És az EU-nak meg el lehetne magyarázni, hogy mink’ mán’ közel 700 éve befogadtunk olyan migránsokat, amelyeket az EU oly nagyon ajnároz: koszladék, sötét bőrű, integrálhatatlan állatokat. Szenvedjük is őket doszt!
Bela
2024-08-11 at 08:46
A migransok mar nem engedik be a rendőrõket és saját Sária törvényeik szerint éllnek! Már az őslakosok rég elmenekültek!
Ugye ezt halljuk nap mint nap nyugateurópáról. Sőt Németország már nem létezik!
Ezzel szemben Magyarországon, Ercsiben, Enyingen ugyan az történik!
Gáz! A főninek és a sleppjének el kell húznia a büdös picsába!
Solaris
2024-08-11 at 08:36
Kéthétmúlvarendlesz…
kukmanyo
2024-08-11 at 08:29
Sanya!
A pedagógusok nézzék meg az “Észbontókat”. Üljenek oda a szereplők mellé, mert őket is tanította valaki! És ezek is választópolgárok. Ilyen okosságokat ők is tudnának írni.
Sanya
2024-08-11 at 07:55
Ercsi Magyarország egyik no-go zónája!
Pintér jobban tenné ha az ilyen helyeken csinálna rendet a pedagógusok baszogatása helyett!